A pihentető alvás a kulcsa mindennek!

2024.12.19
Címkék:

Bár a technológia vívmányainak hála ma már extra kényelmes ágyakban, ergonomikus matracokon hajthatjuk álomra a fejünket, azért jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy ez még nem minden.

Ahhoz, hogy valóban pihentető alvásban legyen részünk, igen sok feltételnek kell teljesülnie. Persze a kétkedők mondhatják, hogy nekik ugyan mindegy, ha fáradtak, bárhol tudnak aludni, azonban ez nem feltétlenül van így.

 

Többféle kísérlet és vizsgálat is igazolta már, hogy mennyi mindenre oda kell figyelni az alvásunk kapcsán, és ha mindezt megtesszük, akkor bizony a hat óra alvás is másként fog hatni. Ellenben, ha nem szánunk erre elegendő figyelmet, akkor még a nyolc-tíz órás alvás is kevésnek fog tűnni.

 

Érdemes lesz tehát velünk tartani, hogy valóban mindent megfelelően csináljunk!

 

Az ágyneműt sem szabad alábecsülni!

 

A MÖBELIX-nél kapható ágyneműk nem csupán esztétikai szempontból lényegesek az alvásunkat illetően. Persze vitathatatlanul szívesebben bújunk bele egy olyan ágyba, ahol szép, az ízlésünknek, az évszaknak vagy épp az aktuális ünnepnek megfelelő ágyneműbe vannak bújtatva az alváshoz használt kellékeink. Azonban mégsem ez az egyetlen kritérium, aminek meg kell felelniük, sőt még csak nem is ez a legkritikusabb eleme a megfelelő ágynemű kiválasztásának.

 

Természetesen elsődlegesen a megfelelő méretet kell kiválasztani, és csak azután lehet válogatni az anyagok és a minták között. A fent említett webáruház rendkívül széles választékkal vár, és ami még jobb, mindegyik termékük kiváló minőséget képvisel, így nekünk csak az egyéni igényeinkre kell odafigyelni, hiszen nem dönthetünk rosszul, bármelyiket választjuk is.

A pihentető alvás a kulcsa mindennek!

De mi a helyzet a hőmérséklettel és a fényekkel?

 

Hiába azonban minden törekvés, már ami a matracot, a párnát, a paplant és az ágyneműt illeti, ha a hálószoba környezeti feltételei nem járulnak hozzá ahhoz, hogy valóban felhőtlen legyen az álmunk.

 

Fontos kiemelni, hogy bár valóban az egyéni preferenciák döntenek, azért érdemes számba venni az ajánlásokat is. A hőmérsékletet illetően az orvosoknak is egybehangzóan az a véleménye, hogy 20 Celsius foknál több nem igazán ideális, így inkább a vastag takaró, semmint a fűtés tartson minket melegen.

 

A fényeket illetően is általános a vélekedés, hogy csakis sötétben tud az agyunk megfelelően pihenni, így mindenképpen tanácsos erre is odafigyelni lefekvés előtt.

 

Imádjuk a csúcsszuper okoseszközöket, csak nem a hálószobában

 

Manapság már minden alvással kapcsolatos írásban külön bekezdéseket, pontokat szentelnek annak, hogy a hálószobából minden elektronikai cikket tanácsos kitiltani, sőt, alvás előtt egy-két órával már a mobilozást is érdemes hanyagolni.

 

Persze ugyanígy fontos, hogy ne együnk már ebben az intervallumban, sőt, az alkohol- és a koffeintartalmú italok is károsan hatnak az alvás minőségére. Emiatt ezeket is jobb, ha kerüljük, hiszen létkérdés az, hogy megfelelő minőségben és mennyiségben tudjunk aludni!

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei