A mesterséges intelligencia több területen is a segítségünkre lehet

2023.06.16
Címkék:

A történelem legmeghatározóbb innovációiban az a közös, hogy általában gyökeresen átalakították a mindennapjainkat és megváltoztatták az életmódunkat.

Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most! Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most!

A mesterséges intelligencia több területen is a segítségünkre lehet

 

Ilyen volt az elektromosság felfedezése, a repülés és nagyon úgy fest, miszerint nemsokára a mesterséges intelligencia is ebbe a felsorolásba illeszthető. Noha az utóbbi pár évben óriási fejlődésnek lehettünk a szemtanúi, a szakértők állításai szerint a technológia még mindig meglehetősen gyerekcipőben jár. Ez egyben azt is jelenti, hogy a mostani állapotánál jóval nagyobb potenciállal rendelkezik és ha a fejlesztések hasonló ütemben zajlanak, akkor már rövidtávon is komolyan számolni kell a mesterséges intelligencia gyakorlati felhasználásával.

Elsőre talán bele sem gondolunk, ám egy ilyen rendszer az élet szinte minden területén alkalmazható, hatására pedig olyan folyamatok tehetők egyszerűbbé és gyorsabbá, amiknek hatalmas ráhatása van a mindennapjainkra. Jogosan merül fel persze a kérdés, miszerint egyén szintjén, mi magunk milyen módon tudjuk hasznosítani ebben az új technológiában rejlő lehetőségeket. A helyzet az, hogy már most sikerrel alkalmazhatjuk és így nagyban elősegíthetjük vállalkozásunk hatékonyságának optimalizálását.

A mesterséges intelligencia sokrétű eszköz lehet

Tudniillik szinte bármilyen területről is legyen szó, a munkafolyamatok egy jelentős része sikerrel automatizálható, a megfelelő metódus használatával. Ezzel nemcsak rengeteg időt spórolhatunk meg, de ennek hatására a költségek is jelentősen csökkenthetők.

Egy webáruház kapcsán jellemzően ilyen az ügyfélszolgálat, vagy épp a rendelések kezelése, de a különböző marketingstratégiák felállítása és a konkurencia elemzése is. Ezek a feladatok egy személyre szabott mesterséges intelligencia segítségével hatékonyabban elvégezhetők. Különösen nagy jelentősége lehet a technológiában rejlő potenciálnak, amikor az ágazatot érintő gazdasági változások elemzése a feladat. Az előrejelzések pontossága ugyanis elsősorban a felhasznált adatmennyiségen múlik, az emberi erőforrás ebben a tekintetben pedig meg sem közelítheti a mesterséges intelligencia képességeit.

Jól látszik tehát, miszerint a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy már idejekorán elkezdjük használni és beépíteni azt a vállalkozásunk ökoszisztémájába. Így biztosan nem kell majd attól tartanunk, hogy a versenytársaink olyan előnyhöz jutnak, amivel a későbbiekben már nem tudunk majd lépést tartani. A mesterséges intelligencia alkalmazása ezzel nem váltja ki az emberi munkaerőt, csupán hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a folyamatokat.

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei