A költöztetés Budapest minden kerületében ugyanolyan?

2022.03.17
Címkék:

Egy költöztetés Budapest egyes kerületeiben nem feltétlenül könnyű, míg mások esetében sokkal gördülékenyebb.

Kiegészítők a telefonodhoz – kattints! Kiegészítők a telefonodhoz – kattints!

De ha jól választjuk meg a partnercéget, akkor ebből mi szinte semmit sem fogunk érezni. Ha viszont rosszul, akkor bármelyik kerületben is legyünk, nehézzé tudjuk magunknak tenni a költözést. Nézzük meg, hogy hogyan kerülhetjük ezt el, és mire érdemes még figyelnünk.

 

Óvakodjon a hiénáktól!

 

Sajnos a piac még mindig tele van olyan szereplőkkel, akikre a fentiek közül semmi sem igaz. Akik csak arra utaznak, hogy kinyíljon az ember pénztárcája, és minél nagyobb összeget ki tudjanak belőle venni. Ehhez pedig nem restek a legkülönbözőbb megtévesztési módokat alkalmazni.

 

Eleve mindent megígérnek, és csak akkor derül fény arra, hogy sokkal többe fog kerülni a szállítás, amikor már felpakoltak. Ekkor ugyanis kötve van a kezünk, mert nyilván szeretnénk visszakapni a bútorainkat. Még jó, hogy vannak módszerek arra, hogy kiszűrjük az ilyen gyanús brigádokat.

 

A költöztetés Budapest minden kerületében ugyanolyan?

Kell egy jó költöztető partner!

 

Ahhoz, hogy gördülékeny és gondtalan legyen a költözésünk, szükségünk lesz egy olyan partnerre, aki érti a dolgát. Olyanra, aki megbízható, rutinos és segítőkész. Ehhez ki kell szűrni azokat, akik próbálnak megtéveszteni minket.

 

Nézze meg a kiszemelt cég honlapját. Vannak céges adatok? Az adószámnak utána tud nézni, hogy egyáltalán élő cégről van-e szó? De az is árulkodó, ha nincsenek fent nevek (esetleg fényképek), sem írásos elérhetőségek.

 

Ha talál telefonszámot, azt hívja fel, de ha e-mail-címet talál, arra is írjon üzenetet, hogy válaszolnak-e. Érdemes megfigyelni, hogy hogyan kommunikálnak. Segítőkészek és próbálnak minden kérdésünkre válaszolni, vagy csak terelnek?

 

A legfontosabb talán mégis az, hogy hajlandóak-e írásban kommunikálni. Annak ugyanis nyoma van. Ha a megbeszélt árajánlatot nem akarják írásban megküldeni, vagy a megbeszéltekről nem küldenek írásos visszaigazolást, akkor felejtse el a céget!

 

Költöztetés Budapest bármely kerületéből

 

Ha sikerült megtalálni a megfelelő partnert, akkor már nem lesz olyan nehéz a költöztetés Budapest bármely kerületéből. Mégis érdemes pár szóban beszélni arról, hogy mire figyeljünk.

 

Arra például nagyon, hogy közel tudjon megállni a teherautó. Mert ha messze áll meg, az sokba fog kerülni számunkra. Érdemes foglalni saját járművel, vagy pl. kitolt szemetes kukákkal már előző nap a helyet. Alkalmazzon kordont és függesszen ki feliratot is a költöztetés tényéről.

 

De arra is ügyeljen, hogy be legyenek előre csomagolva a vagyontárgyai. Bár ezen egy jó partner akár tud is segíteni (persze ennek díja van).

 

Kalkuláljon előre

 

Az olyan kiváló partnereknél, mint pl. a Servitius és Partnerei költöztetés, akár már online is tud előre kalkulálni. Ők ugyanis egy online kalkulátort tettek fel a honlapjukra, amivel kiszámolható, hogy megközelítőleg mennyibe fog kerülni a költöztetés. Érdemes használni az ilyen megoldásokat!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei