A Huawei keresztbe tesz az Apple-nek

2018.11.15| Android Authority
Címkék:

Apple

,

iPhone XR

,

Mate 20


Az Apple továbbra is küzd, hogy ne legyen bukás az iPhone XR.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

Ming-Chi Kuo Apple elemző szerint az iPhone XR lassú eladásaiért többek között a Huawei is felelős. Az XR egy elérhető árú alternatíva lett volna eredetileg a cég igencsak nem pénztárcabarát mobiljai mellett. Akár bevallja az Apple, akár nem, egyértelműen a megfizethetőbb androidos mobilok konkurenciájaként dobta piacra.

Némi aggodalomra adott okot, amikor pár napja a gyártó bejelentette, hogy nem ad ki több információt az eladott mobilok darabszámával kapcsolatban, hiszen ebből rögtön arra következtetett a szakma is, hogy nem mennek jól az idei iPhone-ok. Kuo eredetileg az iPhone XR-t nagy várományosként emlegette, azonban már lényegesen finomabban fogalmaz és a leszállított mennyiség előrejelzését is harminc százalékkal csökkentette a korábbi adatokhoz képest.

A Huawei keresztbe tesz az Apple-nek

Kuo úgy véli, az iPhone XR lassú eladásainak egyik oka a Huawei, méghozzá a legújabb Mate 20 sorozat, bár ez nem lehet igaz az Egyesült Államok piacára, hiszen ott a kínai cég nagyon pici jelenlétet tud felmutatni okostelefonok terén. A felvetés érdekes, hiszen a Mate 20 széria valóban az iPhone-ok mellé állítható. A Mate 20, a Mate 20 Pro és a Mate 20 X éppen szemben áll tudásban az iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR mobilokkal, azonban a kínaiak ajánlata árban jobb és több kamerát, keskenyebb keretet, többféle színt is kínál.

Tegnap az Apple részvényeinek értéke csökkenni kezdett, amikor a Lumentum, az iPhone-ok érzékelőinek egyik legfontosabb beszállítója csökkentette bevételi kilátásait az évre annak ellenére, hogy a cupertinoi vállalat neve nem került említésre. Bár talán kissé korai kijelenteni, de továbbra is úgy tűnik, az iPhone XR követi az iPhone 5C bukását, avagy jobban tenné a cég, ha nem akarna olcsó telefont kiadni.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei