WP7 Mango: 500 újítással

2011.05.24
Címkék:

Nem aprózza el a Microsoft a Windows Phone 7 legújabb, még fejlesztés alatt álló változatát, rögtön ötszáz újdonságot ígért a nagyérdeműnek.

Nem aprózza el a Microsoft a Windows Phone 7 legújabb, még fejlesztés alatt álló változatát, rögtön ötszáz újdonságot ígért a nagyérdeműnek Japánban a Microsoft Developer Forum 2011-en. Steve Ballmer beismerte, mintegy egy évvel később jöttek ki a platformmal mint kellett volna, de most annál aktívabban dolgoznak rajta. Többen kipróbálhatták már az alfa állapotú Mangot, amely már engedélyei a külső fejlesztők által készített programok számára is a multitaskingot, a jobb Twitter integrációt, az új e-mail funkciókat, valamint a szintén beépített SkyDrive-ot. A Microsoft múlt héten vásárolta fel a Skype-ot 8.5 milliárd dollárért, feltehetően ez is beépítésre kerül majd a Mangoba. Ballmer elárulta, Japánban év végéig biztosan elér a Mango frissítés.

A Microsoft a pletykák szerint ma fogja bemutatni legújabb mobiljait, amelyek között megtalálható lesz négy Samsung, két HTC, két Acer és 1 Dell készülék. Ezek mindegyike bizton számíthat majd a frissítésre év vége előtt, bár a gyártók oldaláról a hivatalos bejelentés csak nyáron várható. A Windows Phone 7-tel kapcsolatban érdekes lehet a Gartner elemző cég szerint 2011 első negyedévében mintegy 1.6 millió WP7-es telefon talált gazdára, miközben a Windows Mobile 6.x rendszerrel felszerelt mobilokból kétmillió fogyott. Nem túl bíztató előjel.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei