300 ezer ügyfél tûnt el

2009.07.23
Címkék:

Júniusban folyatódott a magyarországi mobilpiac január óta tartó szukülése.  

Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

Júniusban folyatódott a magyarországi mobilpiac január óta tartó szûkülése, de míg a korábbi hónapokban a teljes ügyfélszám és a forgalmazásban résztvevõ ügyfelek száma is csökkent, addig júniusban a teljes ügyfélszám 23 ezres csökkenése mellett a forgalmazásban résztvevõk száma már közel 11 ezres növekedést mutatott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).  

2009 elsõ félévében a három szolgáltató forgalmat generáló (elõfizetéssel rendelkezõ, illetve az utolsó három hónapban hívást indító, vagy fogadó) ügyfeleinek a száma 350 ezerrel, az adott hónap végén hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák száma alapján számított teljes ügyfélszám pedig 335 ezerrel csökkent.

300 ezer ügyfél tûnt el

Június végén a teljes ügyfélszám 11 millió 889 ezer volt, 350 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 100 fõre jutó elõfizetések száma 2008. június végén 114,9 volt, majd 2008. december végére 121,8-ra emelkedett. A mutató május végére 118,9-re, június végére pedig 118,6-ra csökkent.

A hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák száma alapján júniusban a Vodafone piaci részesedése 21,07 százalékról 21,06 százalékra, a Pannoné pedig 34,87 százalékról 34,73 százalékra csökkent, míg a T-Mobile részesedése 44,07 százalékról 44,21 százalékra emelkedett.

2009 elsõ félévében a T-Mobile piaci részesedése 0,35 százalékponttal, a Vodafoné 0,02 százalékponttal nõtt, a Pannoné pedig 0,36 százalékponttal csökkent.

300 ezer ügyfél tûnt el

2009 elsõ félévében tovább folytatódott a havi elõfizetések arányának növekedése, illetve a feltöltõkártyák részesedésének a csökkenése. 2008 elsõ félévének végén a teljes ügyfélszám 62,1 százaléka, év végén pedig 61,2 százaléka használt feltöltõkártyát, 2009 elsõ negyedévének végére ez az arány 60,4 százalékra, 2009 elsõ félévének végére pedig 59,2 százalékra csökkent. Az úgynevezett pre-paid kártyák részesedése 2003 elsõ negyedévében volt a legmagasabb, akkor ezek aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.

2009 júniusának végén a három szolgáltató forgalmat generáló ügyfeleinek a száma 10 millió 646 ezer volt, ami az idei csökkenés ellenére 385 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

2009 júniusában a Vodafone részesedése a májusi 21,94 százalékról 21,88 százalékra, a T-Mobile részesedése 44,50 százalékról 44,53 százalékra csökkent, a Pannoné pedig 33,55 százalékról 33,59 százalékra nõtt.

Az idei év elsõ félévében a forgalmat generáló ügyfelek száma alapján a három szolgáltató piaci részesedése hasonlóan változott, mint a teljes ügyfélszám esetében. A T-Mobile 0,32 százalékponttal, a Vodafone 0,02 százalékponttal növelte részesedését, a Pannoné pedig 0,34 százalékponttal csökkent.

A három mobilszolgáltató ügyfelei júniusban 4 164 számot, 2009 elsõ félévében 29 852 számot, egy év alatt pedig 56 340 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehetõ számhordozás eddig összesen 276 025 mobilszámot érintett.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei