100 millió nettábla három év múlva

2010.11.19
Címkék:
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A DigiTimes szerint akkora siker az Apple iPad, valamint az Android rendszer, hogy 2013-ra az internettáblák piaca elérheti a százmilliós nagyságrendet.

A DigiTimes szerint akkora siker az Apple iPad, valamint az Android rendszer, hogy 2013-ra az internettáblák piaca elérheti a százmilliós nagyságrendet. A cég szerint három év múlva az okostelefon, az internettáblák és a notebookok piacán robbanás következhet be, az okostelefonokból akár nyolcszázmillió is fogyhat 2013-ban, ez az idei év duplája lenne, a táblaPC-k elérhetik a százmilliót, a notebookok értékesítése pedig a háromszázmilliós példányszámot.

Egyelõre úgy gondolja a DigiTimes, hogy az iPad veszi ki idén az internettáblák piacából az oroszlánrészt, ez teljesen egyértelmû, bár a Samsung Galaxy Tab kezdi majd jövõre szorongatni, hiszen egyre többféle változatban és egyre több helyen lehet majd többféle konstrukcióban hozzájutni és kompaktabb mérete miatt könnyebb kezelni, cipelni.

100 millió nettábla három év múlva

Az IMS Research szerint 2011-ben a táblagépek piacán az Android rendszer mintegy 15 százalékot ér el, ám ez 2015-re elérheti a 28 százalékos piaci részesedést is. Ennek oka egyértelmû, az Android rendszer hatalmas siker, egyre több gyártó használja, az LG például hamarosan egy Tegra 2 processzorral ellátott változatot dob majd piacra Honeycomb OS-sel, de ugyanez a változat lesz a Motorola 7 colos tábláján, a MotoPadon is.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

100 millió nettábla három év múlva

 



Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei