Sofőrhívó: avagy részegen, ki visz majd haza?

2015.05.22| Sofőrhívó

Sofőrhívó: Új magyar startup segíti a hazajutást.

Sofőrhívó: Új magyar startup segíti a hazajutást. Hazánkban minden tizedik személyi sérüléses közlekedési baleset ittas vezetés miatt történik, mely amellett, hogy több száz esetre tehető évente, igencsak magas arány az európai átlaghoz képest. Egy új magyar startup, a Sofőrhívó segítségével azonban nemcsak a hazaút költsége, hanem ez az arány is csökkenthető.

„Magyarországon több mint száz sofőrszolgálat működik, melyek közül kevés az olyan, mely valamilyen extra szolgáltatással megkülönbözteti magát a másiktól. Arra gondoltunk, hogy csinálunk egy olyan platformot, ahol a sofőrök versenyeznek az ügyfelekért. Kezdetben a sofőrsegélyek a két legfőbb paraméterrel, az út díjával, valamint a kiérkezési idővel licitálnak a vevőkre” – fogalmazott Jex Dénes, a Sofőrhívó alkalmazás atyja.

Az autósoknak eddig alapvetően négy lehetőségük volt az alkoholfogyasztást követő legális és biztonságos hazajutásra: gyalog mentek, BKV-ztak, taxiztak, vagy igénybe vették a sokszor igencsak költséges sofőrszolgálatok valamelyikét. A Sofőrhívó alkalmazás nem csinál mást, minthogy direktben összekapcsolja a sofőröket a felhasználókkal úgy, hogy a felhasználók ajánlatot kérnek konkrét útvonalra, majd a sofőrszolgálatoktól beérkezett ajánlatokat összehasonlítva választják ki a számukra megfelelőt.

Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

Sofőrhívó: avagy részegen, ki visz majd haza?

„Februárban indultunk el a budapesti tesztüzemmel, melynek keretében jelenleg 15 fővárosi sofőr várja az utasok ajánlatkéréseit. A próbaüzem alatt létrejött több mint száz fuvar tapasztalataiból látszik, hogy igény van a szolgáltatásra, mind az utasok, mind a szabad erőforrással rendelkező sofőrszolgálatok részéről. Az utazásokat követően lehetőség van a sofőrök értékelésére is a felületen, melynek köszönhetően egyfajta közösségi minőségellenőrzést is kínálunk a szolgáltatással. Terveink szerint a budapesti üzemet követően nyárra több nagyvárosban is elkezdjük a sofőrszolgálatok toborzását a szolgáltatás további elterjedésének érdekében” – fogalmazott Jex Dénes.A Sofőrhívó szolgáltatás jelenleg Android és iOS platformon érhető el mind az utasok, mind a sofőrök számára.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

2026.05.18
| 9to5Mac
Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.
Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

2026.05.04
| Phone Arena
Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei