Ételrendelés közvetlenül a Google térképről

2019.05.31| XDA Developers
Címkék:

google asszisztens


Új funkciókkal bővül a Google térkép és az asszisztens.

A Google már korábban bejelentette, hogy az új Android verzióknál kiemelt szerepet szánt a Google asszisztens fejlesztésének, hiszen bíznak benne, hogy a mesterséges intelligencia minden hardvernél vagy alkalmazásnál hatékonyabban segítheti a felhasználók életét. Ennek jegyében egyre több újdonságot jelentenek be, mint például a hamarosan debütáló ételrendelés funkciót.

Persze az online ételvásárlásban nincs semmi új, ám eddig weboldalakról vagy egy külön appból adhattunk le rendelést. Ezzel szemben az újítást követően közvetlenül a Google térkép segítségével böngészhetjük át és csaphatunk le valami finomra, ehhez pedig elég lesz az asszisztenssel közölnünk, hogy hogy ebédre vagy éppen vacsorára vágyunk.

Ételrendelés közvetlenül a Google térképről

Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

A rendelést megkönnyíti, hogy az éttermek menüsora mellett a felhasználók által adott értékeléseket is látjuk és igény esetén fordítást is kérhetünk a leírásokra. Az új funkció a napokban debütál, bár a használatához arra is szükség van, hogy az éttermek vagy éppen a felhasználók feltöltsék az ételeket - akár fotóval, leírással kiegészítve.

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei