Samsung Galaxy A80 teszt: forogj, drága babám!

2019.08.04| Telefonguru

Amennyire jó telefont hozott össze a Samsung a Galaxy A80-nal, ugyanannyira rontotta el a kegyetlen árazással, pedig roppant ígéretes telefon.

A Samsung 2019 áprilisában mutatta be az idén teljesen újragondolt Galaxy A széria csúcs modelljét, az A80-at. A telefon különlegessége a csúszkás, forduló kamera, amelynek köszönhetően külön előlapi szelfi optika nem csúfítja el az előlapot vagy épp a kijelzőt, mint a Galaxy S10 szériánál például. A Galaxy A megújított családja esetében ott az A30, amely valóban megfizethető árat kapott, némileg drágábban ugyan, de még reális áron érhető el az A40/A50, majd a legjobb ár-érték arányt az A70 hozta el, az A80-nal pedig a Samsung sutba dobott minden realitást az árképzés során.

Samsung Galaxy A80 teszt: forogj, drága babám!

A Galaxy A80 ellen jelenleg az ára szól, ugyanis a 230 ezer forint ezért a tudásért kegyetlenül sok, ennyiért már jóval erősebb és „menőbb” S10 is kapható, ráadásul kompaktabb is minden téren – bár sokaknak az A80 nagyobb mérete lehet hívogató –, tudásban viszont egyértelműen többet ad, pont annyival, amekkora a különbség az A és az S széria között. Ha barátságosabb összeget kérnének érte, úgy nagyon ajánlott mobil lehetne az egyébként erős tudása és az újra egyre trendibb hatalmas méret miatt.

Samsung Galaxy A80 tesztünk ide kattintva olvasható tovább.

 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei