Nokia_7200

A Telefonguru osztályzata
(1-5) osztályzatosztályzatosztályzatosztályzat


Szavazás
Külső: 7.50

Tudás: 6.00

Minőség: 7.50

Értékelés: 7.00 | Szavazatok: 2

Szavazzon Ön is!

Egy nemrég lezajlott Nokia telefonismertető sajtótájékoztató után kaptuk kézhez a 7200-t. Azonnal rácsaptunk a teszt lehetőségre, és az, hogy jól döntöttunk-e, a most következő tesztből fog kiderülni:

A készülék külső jellemzői az első pillanattól kezdve sem voltak mindennapinak mondhatók. A legelső amit megtapasztalhattunk a szövet borítású háza volt, amit mi is, mint azóta sokan, azonnali simogatásnak vetetünk alá. Mihelyst felocsodtunk eme „megrázó élményből”, kiismertük, hogy a sim kártya rekesze, mint kevés másik telefonnál az előlapon helyezkedik el, a külső kijelző felett. A kártyánk könnyen belement, de a bekapcsolás még váratott magára percekig. A gomb végül egy csak körömmel működtethető a 7200 oldalán az infra közvetlen szomszédságában elhelyezkedő kis pöcökben bújt meg. A szögletes telefont forgatgatni kezdtük, mire fel rájöttünk, hogy annyira nem is kicsi, de persze a tenyerünkbe pont belefér. Nagyjából ekkorra tehető az is, hogy felismertük a inventory részleg bravúrját, miszerint jelen szent pillanatban a mi kezünkben azon túl, hogy egy szép üzleti kategóriás, extravagáns női telefon van, ráadásul a Nokia első kinyitható készüléke is megérkezett. Mihelyst kinyitottuk és vártuk a kis „csattanót”, azaz azt a hangjáték frászt, amit a kinyitható telefonok szoktak ránk hozni, ez esetben csak némán a kellemes csalódás puha karjaiba estünk bele. A 7200 teljesen rugalmas nyíló – záró kapcsot kapott ezért konkrétan a fülre is simul ha jobban odanyomjuk arcunkhoz. Belül egy designos autópálya felülnézeti képe rajzolódik ki a karaktergombok között, amik magában is két színben ékeskednek a tág térben, egymástól gondosan elszeparálva. A kijelző koronázhatná meg ezt az összhangot, hiszen a 65.000 szín és a 128x128 pixeles kijelző megfelel, de jól látható, hogy egy sokkal nagyobb kijelző is elfért volna a telefonban. Ráadásul a külső kijelző csak „monokróm”(96x32), ami ennél összevetve a belső képernyővel a kategóriánál már akár vásárlásbefolyásoló tényező is lehetne. A gyártó a készülékhez egy mindig a plüss borító designjával megegyező tartó tokot is ad a telefonhoz, valamint egy fehér, rugalmasabb, könnyen koszolódó headsettet is mellékel.

Belső: A series 40 platformot használja a 7200. A menü ebből eredően megtekinthető ikonos, vagy gyökér menü nézetben is egyaránt. Logikailag nokiás, de mivel a külső és a belső design egymással teljes összhangban van, néhány pillanat kell, a totális kiismeréshez – beazonosításhoz. Mivel az előző fejezetet a headsetnél fejeztük be, talán legjobb ezt innen kezdeni. A 7200 Fm rádióval van felszerelve, ami kapcsán 20 állomást nevezhetünk el, hangolhatunk be. Amikor a telefon csörög nem drasztikus a szünet, hanem előtte pár másodpercben finoman lehalkul a készülék. Furcsállottuk, de gyakran a rádiózás után a szoftver néma üzemmódba váltott. A hátsó részen foglalt helyet a VGA kamera, ami meglepően igényes felvételek készítésére képes (jpg) minőségben. A felvételeket belső menüben nagyíthatjuk is, illetve kedves effektekkel tarkíthatjuk is. A videó felvevő szintén alkalmas kb. 20 – 25 mp. felvételek készítésére, de ezeket annak ellenére, hogy PC-re vittük, onnan nem lehetett lejátszani. A kamera 640x480 felbontású. A készített képek feltölthetők pl. a belső kijelzőre is, ill. lehetőség van a külsőre is applikálni, bár ez utóbbi megoldás minőségi és méreti tulajdonságokból adódóan élvezhetetlen. A hangfelvevő 3 percre van méretezve, a hangokat akár csengőhangként is használhatjuk. Vagy akár erre is használható az MP3 lejátszó. A multimédia lehetőségeinek itt pedig még mindig nincs vége, hiszen az üzenetek között ott az MMS (ami szerencsére most már mindhárom szolgáltatónál elfogadható áron elérhető, főleg saját hálózaton belül, vagy hétvégén) Az üzenetekhez társíthatunk hangokat is, pl. a polifonikus csengetéseket is, amikből elég sok van a 7200-ban, sokfélét találtunk, de nekünk leginkább a hagyományos hangok voltak elfogadhatóak. Azon túl, hogy a szokásos játékok, szervező funkciók is megtalálhatóak, fontos, hogy a telefonkönyv 500 nevet képes tárolni, ezen bejegyzésekhez több adatsort illeszthetünk be, míg az üzenetek 150 sms tárolására elegendő kapacitással bírnak. A teljes kapacitás 4Mb-re terjed ki, ebből vagyunk kénytelenek gazdálkodni. Egy ilyen készüléknél prioritást kell, hogy élvezzen a kommunikációs lehetőségek széles spektruma, ezért ezt bár csak felsorolás jelleggel, de szeretnénk megosztani Önökkel: GPRS 10, INFRA, WAP 2.0, XHTML, JAVA, HSCSD, EDGE. Igen, azaz szinte minden ami elképzelhető kivéve a Bluetooth-t, ami valószínűleg csak később csatlakozik a sorhoz.

Amit érdekesnek találtunk:
  • A boritó anyag hamar koszolódik
  • Egyedi design
  • Fehér headsett
  • Szövet előlap
  • Egyedi a stílushoz illő belső menü.
  • Leginkább női – üzleti telefon.


Amin érdemes lenne javítani:
  • Nagyobb kijelzőre is lenne lehetőség
  • Nincs Bluetooth
  • Ritka, de van szoftver instabilitás
  • Az aksi maximum három napot bír ki


Ami nagyon tetszett
  • FM Rádió
  • MMS
  • Videó, kamera VGA
  • WAP
  • Külső kijelző
  • 16 szólamú csengőhangok
  • Diktafon
  • Hangvezérlés


Összegzés:
A különleges design mondhatnánk magáért beszél. Talán nem rögtön megszokható, a kinyitható forma a régi motorosoknak, ill. nokiásoknak, de hosszú távon talán praktikusabb. Sajnálatos módon rendkívül hamar bekoszolódik az előlap, ezzel elvesztheti varázsát. Belsejét tekintve kevés kihívással küszködik, menüje logikus, multimédia tekintetében pedig kifinomult. Sajnos nincs Bluetooth illetve az akkumulátor 3-4 napig használható. Mindent egybevetve viszont a telefon magával ragadó.
 
Köszönjük a Nokia támogatását tesztünkhöz.

Más tesztet is olvasna? Katt ide! Más tesztet is olvasna? Katt ide!