Nokia_6170

A Telefonguru osztályzata
(1-5) osztályzatosztályzatosztályzatosztályzat


Szavazás
Külső: 6.60

Tudás: 6.00

Minőség: 6.20

Értékelés: 6.27 | Szavazatok: 5

Szavazzon Ön is!



Megjelenés

Úgy látszik a Nokia tervezői nem pihennek, hiszen 2005-ben is jelentős mennyiségű új telefonnal áll elő a finn gyártó. Az új telefonok előállítása laikus szemmel nagyon egyszerűnek tűnik; egy kicsi forma igazítás és máris kész az új telefon, melyet lehet még azzal is bolondítani, hogy egy kicsit berakunk, illetve egy kicsit kiveszünk a más bevált modellekből, és már is mehet a vevőknek. A Nokia 6170-ről is lehetnek a fentihez hasonló gondolataink. De, hogy mondjuk valami jót, a csomagolás esetében már lehet tudni, hogy mire számíthatunk, töltő, headset, leírás, telepítő CD. Igen, kérem szépen minden telefont legalább így kéne árulni.
Kivéve a dobozból a készüléket, kissé súlyosnak találhatjuk, ugyanis tényleg fém lapok borítják a telefont. A fedlapon egy 96*65 pixel nagyságú 4096 színű cStn kijelző és egy objektív virít. Egyik oldalán a hangerőszabályzó gombok, míg a másikon a kikapcsoló és profil váltó gomb és a Push to Talk szolgáltatást aktiváló gomb (ez Magyarországon még nem működik). A telefon elég masszívan van összerakva és súlypontja is megfelelő. Kinyitva feltűnik a TFT kijelző. Billentyűzetét eléggé eltalálták, még a nagy ujjal rendelkező felhasználóknak is megfelelhet.

Kijelző

A kijelző 128*160 pixel 65 ezer színnel és TFT technólógiával készült. A kijelző jó minőségű, megfelelő gyorsaságú és a napfény mellett is jól látható. Kissé pixeles, de nem vészes. Méretét tekintve elég nagy. Menüjét ikonos és lista nézetben is megtekinthetjük. Végre állítható a betűméret, vagy legalábbis SMS és wap-ozás közben. Pozitívum, hogy a menüpontokban rohangászva vagy akár wap-ozás közben is látszik az óra. Kissé fakónak tűntek a menü színei, akármelyikkel is próbálkoztunk, de ez nem a kijelző hibája, bármilyen színes hátteret állítottunk be, azok szépen jelentek meg. Nagy negatívum, hogy a betűk színe fekete, és egy sötétebb háttér esetén nem látszódik a fő kép. A külső kijelzőre is ugyanez vonatkozik. Itt is beállíthatunk hátteret és animációt.

Akkumulátor

Az akkumulátor 760 mAh kapacítású Li-ion. A gyártó szerint ez kb. 4 óra beszélgetésre, és 270 óra készenléti időre elég. A teszt alatt átlagban 2 napot bírt a készülék.

Csengőhang

40 szólamú polifonikus dallam megszólaltatására alkalmas a készülék. De akár AAC hangot is beállíthatunk csengőhangnak. A hangok jól szólnak, bár a hangszórót ideje lenne már egy jobbra kicserélni, mert egyes csengőhangoknál maximum hangerőn igen csak berezonál a készülék. SMS-hez és különböző eseményekhez is rendelhetünk hangokat. A telefon kihangosítható beszéd közben.

Telefonkönyv

A telefonkönyve maximum 500 bejegyzés eltárolására képes. A bejegyzéshez fényképet is rendelhetünk. Rendelhetünk egyénekhez csengőhangot. Eldönthetjük, hogy egyszerre vagy külön kezeljük a SIM kártya és a telefon memóriájában lévő számokat. Bejegyzésekhez több telefonszámot, e-mail címet és egyéb adatot is tárolhatunk. Üzenetek SMS, MMS, E-mail és azonnali üzenet küldésére van lehetőségünk. MMS-ben küldhetünk képeket, hangokat és videót is. A szövegbevitel megfelelő sebességű, a Nokiától megszokott könnyedségű. A teszt készülékben volt magyar nyelv és magyar T9 is, természetesen ez kikapcsolható. Üzenet írásnál lehet változtatni a karakterek méretét.

Testreszabhatóság

Különböző témák letöltésével teljesen testre szabhatjuk a kezelőfelületet. Színeket és a témákat is megváltoztathatjuk a menüben. Lista vagy ikonos nézetben is láthatjuk a menüt. A profilok segítségével a környzetünkhöz szabhatjuk a telefonunkat. Becsukott állapotban is válthatunk profilt.

Alkalmazások és extrák

Galéria : ezt kiválasztva, választhatunk, hogy melyik kategóriába lépünk be, képek, csengőhangok, videók, stb... A kategóriákon belül új könyvtárakat is hozhatunk létre.
Naptár: havi, heti és napi nézet áll rendelkezésünkre. Esemény létrehozásakor bőven van lehetőségünk, hogy minden részletet beállíthassunk: kezdés, befejezés, időtartam, emlékeztető, ismétlődés.
Ébresztőóra: beállíthatjuk mikor ébresszen a telefon.
Számológép: egy egyszerű általános számológép memória funkcióval felturbózva.
Hangfelvétel: készíthetünk hangfelvételt, amennyiben benyomjuk a készülék oldalán található gombot.
Push to Talk: sajnos ez nem működik nálunk.
E-mail kilens.

Kommunikáció

Kommunikációja az infra portra és a GPRS/EDGE-re korlátozódik. Sajnos a Bluetooth kimaradt belőle.

Java

Támogatja a java Midp2.0-át. Java motorja elég gyorsnak mondható.

Fényképező

Maximálisan 640*480-as képet képes készíteni (még kezeli a 320*240 és 160*120as felbontást is). Viszonylag könnyen kezelhető a fényképező modul. A nyilakkal tudunk nagyítani (max 4*es Zoom), illetve a fényerőn állítani. Kissé macerás, hogy a legtöbb dolog csak menüből állítható. A képek minősége jónak mondható. Külső kijelzőt használva készíthetünk önarcképeket is. Becsukott állapotban nem lehet fényképezni.

Videó

A telefonnal készíthetünk 128*96 felbontású 3GP videó fájlokat hanggal együtt. Maximum 2 perc lehet egy videó.

Memória

A telefonban kb. 3 Mb memória áll rendelkezésünkre. Ez egy kicsit kevésnek tűnhet, főleg, ha fényképezni és videót rögzíteni akarunk.

WAP

Class 10-es, a böngészõje a 2.0-as wap szabványt támogatja. Lehetõség nyílik képek, hangok, animációk, játékok, atmoszférák letöltésére. Támogatja a különböző betűstílusokat is. Elég gyors a WAP böngésző és szépen jelennek meg rajta a tartalmak. Kezeli az xHTML oldalak megjelenítését és a táblázatokat is.

Amit érdekesnek találtunk:
  • Nincs benne rádió
  • MP3-at nem támogatja
  • Kényelmes billentyűzet
  • Csukott állapotban nem megy a fényképező
  • Masszív külső


Amit érdemes lenne változtatni:
  • Több memória
  • Jobb hangszoró
  • Memória kártya támogatás
  • Bluetooth


Ami nagyon tetszett:
  • Kényelmes szövegbevitel
  • Megfelelő méret
  • Jó wap böngésző


A tesztelés során készített képek:

Összegzés

A 6170-es egy igazán használható telefon. Könnyedén és logikusan használható. Sajnos vannak hibái, mint pl.: bluetooth hiánya, memória méret, rádió hiánya. De előnyei is: a jól eltalált billentyűzet, megfelelő méretű és minőségű kijelző. De aki ezeket elfogadja egy egész kellemes készüléket kap kézhez. Csak az árcédulát ne nézze meg!:) br>
 
Köszönjük a Nokia támogatását tesztünkhöz.

Böngésszen további teszjeink között! Böngésszen további teszjeink között!