LG KU990
5

A Telefonguru osztályzata
(1-5) osztályzatosztályzatosztályzatosztályzatosztályzat



Szavazás

Külső: 7.57

Tudás: 7.19

Minőség: 7.79

Értékelés: 7.51 | Szavazatok: 70

Egy készülékre csak egyszer lehet szavazatot leadni!


2008. augusztus 29.
OLVASÓI TESZT


Először is teljesen elfogulatlan leszek a telefont illetően! Egy Nokia N73 után ez a teló kész felüdülés.

Külső:

Gyönyörű fekete fém burkolat, ami azért ad egy kis magabiztosságot a telefon használatát illetően. Megjegyzem féléve terveztem, hogy nekem kell egy ilyen telefon, és amikor végre meglett, az első dolgom volt, hogy vettem egy kis pamut tasakot, ami védi a külső szennyeződésektől. De erről szerencsére hamar meg lehetett feledkezni, hiszen hiába van. egy hatalmas 400x240-es méretű „sérülékeny” kijelző egy gyönyörű burkolásban, ezidáig nem sikerült megkarcolni, pedig ki volt téve a kiképzésnek. Ez köszönhető az alap védőfóliának, illetve a dobozban mellékeltek egy második öntapadós védőfóliát, ami abban tér el az eredetitől, hogy ennek nincsenek fülei, amivel könnyedén levehetnénk azt. Ez persze jó dolog, hisz a fólia teljesen észrevehetetlen a telefonon.
A telefonon elöl mindössze 3 manuális gomb található (felvesz, töröl, lerak), illetve jobb oldalon a 3 helyzetbe állítható felső kapcsoló (fényképező, kamera, galéria), alatta a billentyűzár és a kamera akciógombja. Bal oldalon helyezkedik el a töltő – adatkábel – headset csatlakozója. Ezen szerencsére van egy elcsúsztatható védő is. A hátsó részen a kamera, illetve a fókuszhoz használható „tárcsa” elég nagy területet foglal el. Ez nem olvad be a hátlapba, tehát asztalra letéve ezen a tárcsán támaszkodik a telefon… ez nem tudom mennyire volt jó ötlet, nálam a legnagyobb aggályokat ez kelti.
Sajnos a kamera védelmére csak a sima KU990-es megjelenése után gondoltak, így a KU990r jelölésű Viewty mobil kapott csak kamera védőt.
De még itt is van egy kis üveg, ami azért nyújt egy kis biztonságot az 5 megapixelnek. Meglepő módon a kamerán is van egy védőfólia, viszont a kijelzőtől eltérően ehhez már nem csomagoltak plusz védelmet. Az elöl található videó-híváshoz használható kamera nem igényel sok hozzáfűznivalót, nappal közel olyan jó minőségű képet készít, mint az N73
A tervezők talán akaratlanul is azt akarták elérni, hogy a bővítésre szánt MicroSD memóriakártyát véletlenül se lehessen bekapcsolt állapotban cserélni, ugyanis ehhez le kell venni a hátlapot, és az akkut is el kell távolítani. Nekem személy szerint elég nehézkes volt a hozzáférés, mert majdhogynem csipesz szükséges a kivételhez, de végülis megoldható.
Illetve nem említettem ezt a gyönyörű króm részt a telefonon, mely az éleken körben helyezkedik el, ezzel eléggé feldobva a sima fekete dizájnt. Persze nem tudom, hogy ez tényleg króm lenne-e, de szépen tükröződik.

Belső:

Az első érintőkijelzős telefonom, szóval már a PIN kód bepötyögésénél is voltak nehézségek… még jó hogy harmadjára „megszoktam” a gombokat.
Mivel én egy gyári független változattal rendelkezem, így alapból a fekete téma van beállítva, ez fogadott amikor bekapcsoltam, és ez is volt addig, míg rá nem jöttem hol állíthatom el.

Témák:

Mindössze 3 stílust találtam a beállításokban, ez nálam az alap fekete, a halas téma, mely szerintem grafikailag hagy egy kevés kívánnivalót maga után, és az ezüst, melyet a két nagy ismert mobilszolgáltató maga módjára átalakított. Ha már téma… Egy kis kereséssel rengeteg témát találtam a telefonra, melyek nagyon elnyerték a tetszésemet, ugyanis a telefon alapból flash elemeket használ témának. Ebből kifolyólag nem csak a grafikai stílust lehetett megváltoztatni, hanem a kész témák között volt olyan, mely egyből tisztára iPhone stílusra hajazott, illetve volt még itt Windows Mobile stílusra hasonlító téma is a klasszikus start menüvel. De ugyanígy akár animációk is beállíthatók a főképernyőre. Ami nagy falatnak tűnt, azt a témák feltöltése a telefonra. Ugyanis erre gyárilag nincs lehetőség, tehát telefon hack szükséges ezen funkciók működtetésére. (ezzel „sajnos” több fórum is foglalkozik, de használatuk csak saját felelősségre)

Főképernyő:

A témákon túl beállíthatunk saját háttérképet is, mely ha megvan a kijelzőnek megfelelő 400x240 pixel méretű, akkor azzal az egész kijelzőt ki lehet tölteni, tehát nem lesz olyan rész a kijelzőn, ahol a háttérképünk ne látszódna. Menü alatt, vagy az akkuszint alatt… Ezt a Nokia után elég jó dolognak tartom.
De ugyanígy akármilyen képpel kitölthetjük a kijelzőt, ha van elég nagy és jó minőségű képünk. Ugyanis a képeket szerkeszteni is lehet mielőtt háttérképnek alkalmaznánk.
A főképernyő alján alap gombok a menü, a tárcsázás, az üzenetek és a telefonkönyv. Sajnos nem találtam arra lehetőséget, hogy ezeket a gombokat változtatni lehessen, de ami azt illeti ez nem nagy probléma, hisz ezek a funkciók a leghasznosabbak. Emellett a kijelző alsó részén egy kétirányú nyíl animáció zavarhatja a figyelmünket, melyen oldal irányba tolva az ujjunkat előjön egy 9 ikonos gyorsmenü. Szintén nem találtam a módosítás lehetőségét.
Jópofa dolog még itt a kezdőképernyőn, hogy a megjelenő óra bárhova beállítható. Csak az ujjunkkal kell ide-oda huzigálni. Mellesleg az óra lehet digitális, vagy analóg, illetve ki is kapcsolhatjuk.

Menü

A menüt 4 főbb kategóriára osztották el. Ennek megfelelően jobb oldalon függőleges ikonok a kategóriák, illetve mellettük nagy ikonokban a menüpontok érhetők el. Ezt elég pozitív dolognak tartom, mert a görgetés nem egy könnyen használható funkciója a telefonnak. Bár menüpontokon belül már listaelemek szerepelnek, így itt viszont kénytelenek vagyunk görgetést alkalmazni. Erre lehetőségünk van a kamera fókusz tárcsájával manőverezni, vagy a telefonhoz kapott ceruzával a görgetősávban huzigálni, amit ujjal lehetetlen dolog véghez vinni. Illetve nemrégiben fedeztem fel a görgetés egyik olyan formáját, hogy a képernyőt ujjal hosszan nyomva, és a menü terjedésének irányával ellentétesen tolhatjuk a listaelemeket. Elég érdekes, mert a ceruzás megoldással ezt pont ellentétes irányba kell tennünk. De megszokható.

Funkciók:

Egyik kedvencem az a billentyűzár, mely gombok híján elég mókás elnevezés ennél a modellnél. Bármely funkcióban is vagyunk bármikor megnyomva a jobb oldali lezárás gombot, a telefon azonnal lezár, majd pillanatok múlva a kijelző kikapcsolt állapotra áll. Gondolom az energiatakarékosság ihlette a tervezőket. Ez elég hasznos dolog… Feloldva a zárat pedig rögtön annál a menürésznél vagyunk, ahol lezárás előtt.
És ha már billentyűzár: 10, 20, 30 és egy perces késleltetésre lehet beállítani. Én ettől eléggé el vagyok ragadtatva, mivel hogy az N73-ban az automata bill.zár. luxusnak számított.
A telefon rendelkezik a sok készülékben már ismert Movee stúdióval, vagyis képekből remek kis videót készíthetünk zenei aláfestéssel. Sajnos ennél csak az előre megszabott stílusokból válogathatunk, sőt volt képük még azt is meghatározni, hogy mely stílushoz mennyi képet társíthatunk.
A zenelejátszó semmi rendkívülit nem tartogat. Lejátszási lista, illetve beolvassa a zenei fájlok tulajdonságát, így előadók, albumok és egyéb tulajdonságok szerint válogathatunk zenéink közül.
A videó lejátszó már ennyire nem bonyolítja a dolgokat. Lejátszási lista, és kész. Bár jó pont, hogy ha a videó 400x240-es méretű, akkor azt teljes kijelző szélességben is meg lehet nézni. A készülékben található még diktafon, kezeli a java alkalmazásokat, illetve van még benne FM rádió is. Itt viszont hiányoltam a kihangosítás lehetőségét, amire sajna a Nokia már rég gondolt.
A telefon funkciói közül másik nagy gyöngyszem az ébresztőóra sokszerűsége. Itt aztán nem spóroltak a lehetőségekből. Akár az ébresztés nevét is megadhatjuk, szabályozhatjuk a szundítási funkció időközét, és hogy mely napokon ébresszen rendszeresen. De ha ez nem volna elég. Egyszerre több ébresztési időpont is beállítható, mind külön-külön tulajdonságokkal. Gratula érte!
Elég részletes a „szervező” is. Nem részletezem, mert ez csak olyan slusszpoén. Ahogy a jegyzetek sem igényel több kommentárt.
Amit viszont nem hagyhatok ki, az az LG és Google közti kapcsolat, mely egy része a telefonban bontakozik ki. Közvetlen elérést szolgáltat a telefon a google keresőjével, a Gmail-el, a GooglaMap-al, a Blogger-el és a Youtube-al. Sőt a videóinkat akár fel is tölthetjük a youtube-ra, mely a galériából is elérhető funkció. A böngészője kifogástalan számomra. Alapból álló nézetben lehet böngészni, viszont egy „gombnyomásra” oldalra fektetve, „widescreen” hatást felidézve folytathatjuk a barangolást a világhálón.

Üzenetek:

A végére tartogattam a lényeget, mely nem maradhat szó nélkül. 4 féleképpen lehet üzenetet írni: a szokásos gombsor kinézettel, ha ehhez nagyon ragaszkodna a tulajdonos, egy teljes gombsoros funkció, mely úgy néz ki, hogy a telefont oldalra fektetve egy teljes billentyűzet tárul elénk. Bár az alapon nincsenek ékezetek, de egy gombnyomásra elérhető egy új képen az összes ékezetes betű. Ezt megszokva elég gyorsan lehet üzenetet gépelni. Ezenkívül létezik a kézírás felismerő módszer. Ezt két részre osztották el: egyik megoldás, hogy az egész kijelző rajzpadként szolgál, és alá írja a betűket. Ezt a kézírásos funkciót akárhogy is akartam, nem tudtam elsajátítani. De lehet nem jól volt kalibrálva a kijelző.
Az üzenetet már-már szokás szerint több címzettnek is küldhetjük egyszerre.

Opciók:

Gondolom az érintőkijelző funkciója miatt találkozunk egy olyan lehetőséggel első bekapcsoláskor, hogy „érintőkijelző kalibrálása”. Ezt a beállításokban később is elérhetjük.
Találhatunk még a telefonban valuta átváltót, tudományos számológépet, világórát. A többi funkciója nem tér el a szokásos okos telefonoktól, tehát nem is igényel részletezést.

Játékok

A telefon vásárlása előtt alaposan utánajártam a funkcióknak. Sokan írták, hogy nincs játék erre a telóra. Ezzel ellentétben én meglepően tapasztaltam, hogy van egy alapjáték a telefonban. Egy „Űrkommandó” elnevezésű kis akció game. Az érintőkijelzőre alapoz, és szinte csak mindig a jó részhez kell nyúlni. Nem valami szórakoztató.
Kis keresgélés után több java alapú játékkal is találkoztam, ahol a manuális vezérlő gombok hiányát érintőgombok helyettesítik a játék alsó részén. Ezt senkinek nem tudom ajánlani. Ezt a telefont nem erre tervezték.

Kamera:

Na igen! 5 megapixeles okom volt rá, amiért ezt a telefont választottam! Nem elhanyagolható a kamerához épített Xenon vaku sem. Fényképezésnél az auto-fókusz sajnos nem mindig remekel az elvártak szerint. Tapasztalatok alapján egy éjszakai szórakozóhelyen a fókuszt a sok füst eléggé megtévesztheti, és homályos kép az eredménye. De éppen ezért olya jó az, hogy van manuális fókusz is! Kicsit lassúnak tartom, de előnyös. Illetve hogy tovább szekáljam az N73 kis 3,2 megapixelét, ez a telefon nem tököl sokáig a kép készítésével.
A videó rész megint csak olyan, amit nehezen tudtam megemészteni is. Hihetetlennek kell titulálnom azt a minőséget, amit ez a kamera fel tud venni. 640x480-as felbontásban képes videót készíteni, de emellett gondoltak arra is, hogy a telefon kijelzőjének megfelelő 400x240-es, illetve ezen arányokat megtartva 640x384 pixel méretekhez is alkalmazkodjon.
30 fps az alap kamera, illetve a Viewty egyedülállóan képes 120 fps-el is videót készíteni. Ez hétköznapi életben csak önmagunk szórakoztatására jó, megnézni lassítva, hogy milyen amikor egy lufi kidurran. És természetesen ez is kristálytiszta minőségben készül!
Bár kimaradt a funkciók közül, de itt van nagyobb szerepe, hogy a telefon alapból kezeli a DivX formátumú videók fájlokat. A telefon a minőségi beállításoktól függően divx (avi) formátumban készíti a videókat. A kamera mindemellett nagyon jól boldogul a szürkületi fénnyel és az esti sötétséggel is. Egyszerűen nincs olyan hogy túl világos, vagy túl sötét. Ennek megfelelően szerintem a „Viewty a fényviszonyok túlélője!”

Ami tetszett:
  • videók minősége
  • sokoldalú „billentyűzár”
  • telefon működési sebessége
  • hatalmas kijelző
  • széles vásznon használható böngésző
  • sokoldalú ébresztő.
Amivel nem békültem ki:
  • rádió nem kihangosítható
  • sztereo hangszóró hiánya (csak egy van)
  • gyárilag nem használhatunk az alaptémáknál többet
  • a memóriakártya nehezen hozzáférhető.
Ami jó lett volna:
  • egy joystick! (Nagyon hiányoltam!)



                Bácsi Ferenc
 
Köszönjük Olvasónk támogatását tesztünkhöz.