Alcatel 756
4

A Telefonguru osztályzata
(1-5) osztályzatosztályzatosztályzatosztályzat



Szavazás

Külső: 10.00

Tudás: 10.00

Minőség: 10.00

Értékelés: 10.00 | Szavazatok: 1

Egy készülékre csak egyszer lehet szavazatot leadni!


Az Alcaportál munkatársai még augusztus elején tesztelték az Alcatel 756-os telefont, mely teszt eredményeit az alábbiakban tennénk közzé. A telefon hamarosan a boltokban lesz (ha eddig még nem jelent meg). Az Alcatel közlése szerint a hazai piacra csak független készülékként kerül be a modell.

Megjelenés

Elsõ szembetûnõ dolog, hogy a korábbi Alcatelekhez képest kissé megváltozott a készülék külseje. Teljesen új billentyûzetet kapott, és a kiosztása is megváltozott. Külön billentyûre került a hívásfogadás és elutasítás, a törlés és a fényképezés. El kell búcsúznunk a joysticktól is, helyette 4 állású navigációs billentyûket kapunk, közepén az OK gombbal. Kissé szokni kell az új helyzetet, de könnyen tanulható. A fényképezõ és a C gomb kissé süllyesztve van a másik négyhez képest. Kellemes a nyomkodása és nem fárasztó. És most már a menükben is használhatjuk a két softkeyt, ami a kijelzõ alján helyezkedik el. A billentyûzet kék világítású, jól látszik sötétben, de a napfényben is láthatóak a ledek. Több színben is létezik, de nálunk az ezüst színût fogják árulni.. Mérete (106x46x18.5 mm) és súlya (92 gramm ) szinte megegyezik a 735-ével.

Figyelemre méltó nagyságú a kijelzõje, a 128*160 pixelen 10 sor megjelenítésére képes. Kijelzõ TFT technológián alapul, és 262 000 szint tud megjeleníteni. Nagyon szép a kijelzõje és élethûek rajta képek is. Minõsége a SE Z600-éhoz áll közel, de a SonyEricssonnak egy kicsivel szebbek a színei. Az elõzõ modellekhez képest, sokkal kontrasztosabb és nagyobb fényerejû a kijelzõ. Napsütésben is egész jól látható.

Pozitívum, hogy a 715-ös telefonhoz hasonlóan szinte mindegyik menüpontnál látható az idõ, térerõ és a töltöttség a kijelzõ tetején. Sajnos akkumulátor és SIM kártya kivételekor leáll a telefon órája.

Belsõ

A 950 mAh akkumlátor gyári adatok szerint 8 óra beszélgetést, és 210 óra készenléti idõt biztosít. Gyakorlatban a teszt során maximum 2 napot bírt a készülék, igaz, hogy tesztelõnk az extrém felhasználók körébe tartozik. Egy átlag felhasználónak kb. 3-4 napot bírhat egy feltöltéssel az akkumulátor.

Az infraport ismét a telefon tetejére került, mint anno a 715-nél, de diszkrétebben elrejtették. Jelentõs újítás, hogy a telefon képes küldeni és fogadni adatokat másik telefonról és infrával rendelkezõ készülékrõl (pl: mp3, midi, képek, videó). Sajnos JAVA-t csak az Alcatel programmal, illetve WAP-ról tudunk tölteni a készülékre.

32 szólamú csengõhangja sokkal szebben szól, mint ez elõzõ Alcatel modelleké. Most már 128 hangszert (tehát a teljes midi hangszerkészletet) képes megszólaltatni, elég jó hangerõvel. Sajnos a dobok még hagynak maguk után némi kivetni valót, de a többségük jól szól. Az mp3-at is tisztán, torzításmentesen játssza le, sõt még a basszus is jól szól. Lekezeli az összes MP3 formátumot, még a változó bitrátával tömörített hangot is. Sajnos csak 150 kbyte a maximális méret. Hangereje is megfelelõ, kifejezetten hangos, még nadrágzsebben is. Most már méltó ellenfele a hasonló kategóriás készülékeknek. Sõt, hangosabban és szebben szól, mint a Motorola V300- 600 és a Motorola E398 (hiába sztereó).

Telefonkönyv

Telefonkönyve hasonló az 535-735i-éhez, újdonság, hogy a nevekhez már videó klipet is választhatunk. Elég érdekes látvány, mikor valaki hív és a fényképe elkezd pislogni, esetleg grimaszokat vágni. Bejegyzések kibõvültek a becenév, URL cím és a születésnappal. A születésnapot automatikusan bejegyzi a telefon a naptárba is. Maximálisan 800 nevet tárolhatunk el a memóriában. És csak csoportokhoz rendelhetünk csengõhangot.

Üzenetek Küldhetünk SMS-t, MMS-t, EMS-t. A tárolható SMS-ek száma valószínûleg 200 darab. MMS üzenetek kezelése is változatlanok maradtak a 735-höz képest. Ugyanúgy tudunk képeket, hangokat, szöveget küldeni, de maximum 5 oldalt, s az MMS mérete nem haladhatja meg az 100 kbyte-ot. Lehet küldeni videót is. Alapértelmezettként, mikor videót veszünk fel, akkor úgy állítja be a készülék, hogy MMS-ként el lehessen küldeni.

Testreszabhatóság

Menü szerkezete hasonló a 735/735i modellekhez. Az ikonok elrendezése lehet táblás, nagy ikonos és kisebb ikonos. A táblás elrendezésben 3*4es nézetbe rendezi az ikonokat. 735i-ben megjelent tips and tricks menüpontot itt is megtálalhatjuk, mely angolul információt nyújt a készülék használatáról. Új menüpont a 'Call log' (mivel a teszt készülék angol volt, azért nem tudjuk, hogyan fogják fordítani), melyben megtalálhatjuk a hívás listát, beállíthatjuk a telefonszámunkat, és azt, hogy hány másodpercenként jelezzen a telefon, s a hívásbeállításokat is itt érhetjük el. A másik új menüpont a 'My Shortcuts'. Itt összesen 20 menüpontot szerkeszthetünk össze. Bár nem hiszem, hogy nagy jelentõsséggel bír, mivel most már minden billentyûhöz rendelhetünk funkciót, illetve átprogramozhatjuk a Soft billentyûket és a fényképezõ gombot is.

Az új modell kicsivel több lehetõséget kínál az atmoszféra (téma) beállításánál. Amikor kiválasztjuk a témát, nemcsak látjuk az átváltozást, hanem a hozzárendelt csengõhangot is haljuk. Természetesen megmaradt a lehetõség, hogy csak a színeket állítsuk.

Csengõhangok kiválasztásánál már választhatjuk, hogy egyszerre rezegjen és csörögjön a telefon. Rezgõ üzemmódban videó lejátszáskor lehalkul a készülék, ahhoz, hogy hallhassuk, a felfele nyíllal kell beállítanunk a kívánt hangerõt.

Alkalmazások

Órája, riasztása és naptárja ugyanaz, mint a 735-ben. A diktafonnal is maximum 60 másodpercet rögzíthetünk. Viszont, ha a csengõhang készítésnél a felvételt választjuk, akkor azt akár diktafonként is használhatjuk (30 mp), s nem lesz darabszám korlátozás.

Hanghívás is megmaradt, zajosabb környezetben kevésbé reagál. A menükhöz is rendelhetünk hangvezérlést.

Media - album: bekerültek a képek, hangok, videók, a java. Támogatott képformátumok: jpeg, gif, animált gif, bmp, png. Hang formátumok: MP3 , midi, sp-midi, amr, wav. Videó: 3GP, MPEG4. A telefon úgyszintén támogatja a java Midp2.0-át és alapból tartalmazza a 735i-ben levõ két játékot: a Speed Devilst és a Gulos Tale-t. Maximálisan 256 kbyte lehet egy program. Mivel a kijelzõje 128*160 pixel, azért egyes SonyEricsson-nal kompatibilis játékok is élvezhetõen futhatnak rajta.

Fényképezõ

Maximálisan VGA felbontást (640*480) használhatunk. Fénykép mérete lehet: 640*480, panoráma, 128*160, 128*128, 64*64, 32*32. Három szinten állíthatjuk a kép minõségét, exponálási idõt automatikusan vagy manuálisan állíthatjuk, éjszakai üzemmód kifejezetten hasznos sötét helységekben, illetve éjszaka. Fényképezés közben választhatunk effektet (feket-fehér, ódon, negatív), illetve képkeretet. Fényképezés után átméretezhetjük képeinket, kerettel és kis bélyegekkel láthatjuk el õket. Sõt, ha úgy tartja kedvünk, készíthetünk 4 képet tartalmazó blokkokat (animálva jeleníti meg és JPA-ként menti!!), melyekben a képek egymás után vagy mozaik elrendezésben találhatóak meg, s akár idõzíthetjük is a fényképezõt. A nyolcszoros zoom akár 640*480-as felbontásban is használható. A többi képet a Fotóalbumban lehet megtekinteni. Sajnos a készülék, nem készít olyan jó minõségû képeket, mint az 565, de azért elfogadhatóak és szépek a színei.

Videó

Videót 3GP formátumban, összesen 10 másodpercet tudunk rögzíteni hanggal együtt, ha MMS-ben akarjuk elküldeni, longplayben, viszont akár 30 mp is lehet. Hang nélkül még 40 mp is belefér. A videó a telefon kijelzõjén egészen élvezhetõ, de számítógépen kicsit kicsi a mérete. A videó lejátszáshoz 3GP lejátszó kell, pl: Realplayer 10 vagy az új QuickTime.

Memória

A 756-ös 4 Megabyte memóriát tartalmaz, amit úgy osztunk fel ahogy akarunk. Mikor kézbe kapjuk készülékünket 2,9 megabyte lesz szabadon, de a gyári dolgok többsége törölhetõ, kivéve az atmoszférákhoz tartozó dolgokat.

WAP 2.0

Maradt Class 10-es, a böngészõt az Openwave készítette. 2.0-as WAP szabványt támogatja. Lehetõség nyílik képek, hangok, animációk, videók letöltésére. Megjeleníti a színes jpeg, gif, animált gif, bmp, png képeket is. Mindezt a standard formátumokban. Nagyon korrekt a böngészõ, támogatja a HTML 4.0-át (táblázatok megjelenítése is), a Xhtml-t, és a Wml-t.

 
Köszönjük az Alcatel és az Alcaportal támogatását tesztünkhöz