Te is bedőltél az Androidos „vírusnak”?

2019.11.12| Phone Arena

3 milliószor töltöttek le felhasználók fertőzött androidos alkalmazást.

Múlt héten a Google bejelentette, hogy együttműködik az ESET, a Lookout és a Zimperium mobilos biztonsági cégekkel az App Defense Alliance létrehozása érekében. A szövetséget még be sem jelentették, amikor már 49 új alkalmazás került fel a Google Play Áruházba, amelyek mind másnak adták ki magukat, mint amik. A nagyja játéknak álcázta magát, de akadt, amelyik kamera programnak hazudta magát, mások pedig telepítés után a Chrome böngészőt mintázták le tökéletesen, ám valójában mind fertőzött.

A Trend Micro fedezte fel a 49 programot, ezeket már több, mint hárommillió alkalommal töltötték le. Az adware, akárcsak más, rosszindulatú szoftverek, elrejtik saját ikonjaikat és szinte lehetetlenné teszi azok eltávolítását. Ezek ismérve, hogy teljes képernyőt elfoglaló hirdetéseket jelenítenek meg az áldozat telefonját, így bevételi forrást generálva. A hirdetés bezárásának egyetlen módja a vissza vagy a kezdőlap gombjának megnyomása, ám sok esetben akár pár másodpercenként is újra egy másik reklám foglalja a képernyőt.

Te is bedőltél az Androidos „vírusnak”?

Jelen esetben az adware a Chrome böngészőnek álcázza magát, az ikonja is teljesen ugyanaz, azonban megérintésekor az ikon többszörözi magát a főképernyőn és újra reklám látható. Ezek persze nagyon gyorsan merítik az akkumulátort és az erőforrásokat is igénybe veszik. A kevés memóriával ellátott telefonoknál minden más a háttérbe szorul, hogy a hirdetés fennmaradhasson. A parancsikonok törlése a kezdőképernyőről nem oldja meg a problémát és nem törli az alkalmazást. Az egyetlen megoldás a beállításokban az alkalmazások menüpontban az app megkeresése és törlése.

Te is bedőltél az Androidos „vírusnak”?

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A kérdésre, hogy hogyan lehet ettől megvédeni magunkat, a válasz rém egyszerű. Kizárólag a Play Store-ból telepítsünk bármit, ám telepítés előtt olvassuk el mindig a véleményeket! Az összes, érintett alkalmazás alatt kommentben több százan jelezték, hogy baj van, mindenhol hirdetések bukkantak fel a telepítés után. Ha szinte mindegyik reakció ilyesmiről szól, felejtsük el.

Remélhetőleg az App Defense Alliance képes lesz egy lépéssel a rosszfiúk előtt járni, akik persze egyre cselesebben próbálják átverni a rendszert és a felhasználókat rosszindulatú app telepítésére késztetni. Múlt hónapban egy olyan rosszindulatú program bukkant fel, amely még a gyári beállítások visszaállítása után is újratelepíti magát.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei