Az Android 16 egyik legokosabb újítása a 90:10 arányú osztott képernyő. A koncepciót először a OnePlus mutatta be Open Canvas néven: az ötlet lényege, hogy a kijelző 90%-án egy app fut, a maradék 10%-ot pedig egy másik foglalja el. Egyetlen érintéssel felcserélhetők, így a fontosabb tartalom mindig szem előtt maradhat, miközben a másik háttérben, jól hozzáférhető helyen várakozik.
Papíron ez elegáns, átgondolt, sőt akár forradalmi is lehetne. Mégis, sokunk – így a cikk szerzője is – alig használja. Ez felveti a kérdést: ha az Android régóta a multitasking királya, miért nem élünk vele? Miért esünk vissza még a power userek is a „régi, egyszerű” appváltogatásba? Néhány napnyi Android 16-os használat után a válaszok meglepően egyértelműek.
Bármennyire nagyok is már a kijelzők, bármennyire erősek is a processzorok, a telefon továbbra is egy olyan készülék, amit útközben használunk. Ritkán vagyunk mozdulatlanok, ritkán koncentrálunk kizárólag rá. A valódi multitasking fókuszt igényel – a telefon viszont a világ összes zavaró tényezőjével versenyez. Ha a szerző a mobiljához nyúl, akkor általában úton van, boltban, vagy félig valami mást csinál. Ha tényleg produktív munkát akar végezni, akkor laptophoz nyúl. A laptop maga hívja ki a multitaskingot, a telefon viszont eleve nem arra készült.
A Google és a Samsung imádja reklámozni az osztott képernyőt drámai példákkal:
A valóság? Ezt a többség sosem csinálja telefonnal. Ha valaki igen, akkor is csak nagyon ritkán. Azok az esetek, amikor tényleg hasznos a többfeladatos működés – például videónézés egy másik alkalmazás használata közben, vagy térkép futtatása egy másik applikáció mellett – már most is remekül megoldhatók lebegő ablakokkal. Az új 90:10-es elrendezés ezekben nem ad sok hozzáadott értéket. Sőt: gyakran csak komplikáltabb.
A funkció nem azért marad ki a mindennapokból, mert rossz, hanem mert nem természetes. A lépéssor a következő:
Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!
Ez bizony fárasztó. Nem intuitív. Nem „beleolvad” az Android kezelésébe, hanem külön művelet. A lebegő ablak viszont magától megjelenik – például a YouTube automatikusan pop-upba vált, ha mást nyitsz meg. Ezzel nem lehet versenyezni.
Az osztott képernyő valójában sokkal inkább táblagépre, hajlítható készülékre, billentyűzettel használt mobilra született. Ezeknél nagy felület áll rendelkezésre, és nem mozgás közben használjuk őket. Egy hagyományos telefonon viszont olyan, mintha két feladatot próbálnánk bepréselni egyetlen apró térbe, ahol egy is éppen csak elfér.
A telefonhasználat lelke az app váltás, nem a párhuzamosság. Felkapjuk, válaszolunk, visszakerül a zsebünkbe – vagy egy másik eszközön folytatjuk a munkát. A 90:10 tényleg remek példa arra, mennyivel fejlettebb az Android, mint az iOS, és valóban jó demonstráció technikai szempontból. De a mobilos életmód alapvető problémáit nem oldja meg. Egy jó funkció, ami egy kicsit túl okos ahhoz, hogy gyakran használjuk.
Az Android 16 90:10 arányú multitaskingja innovatív, elegáns és mérnökileg lenyűgöző. Csakhogy a telefonhasználati szokásaink egyszerűen nem ebbe az irányba mutatnak. Ezek az eszközök gyors, rövid interakciókra készültek, nem valódi többfeladatos munkára. Így történhet meg, hogy a funkcionalitás nagyszerűsége ellenére sokan – még a techmániások is – elfelejtik, hogy egyáltalán létezik.
Honlapunk oldalain található információk és számítások a piacon elérhető adatokon alapszanak.
Sajnos mi sem vagyunk tévedhetetlenek, és az adatközlők sem. Az esetleges pontatlanságokért valamint az adatok felhasználásból eredő károkért felelősséget nem tudunk vállalni.
A Telefonguru oldalainak másodközlése csak a tulajdonos engedélyével lehetséges!
