iPhone X: kezdődjön a klónháború!

2017.12.16| Phone Arena

A kínaiak régen mindig arról voltak híresek, hogy egy az egyben másolták le egy-egy gyártó mobilját.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Nincs ez másként most sem, hiszen nem csak a nagynevű és általunk is nagyra tartott gyártók léteznek – úgymint a Xiaomi, a Huawei, a Vivo, az Oppo, stb. – hanem azok, akik leginkább ezekből a kópiákból szeretnének egyszer és gyorsan meggazdagodni. Most a LeaGoo S9-et szeretnénk bemutatni, amely nevében félig a Samsung februárban érkező újdonságát prezentálja, megjelenésben pedig az Apple iPhone X modellt, viszont – és itt jön a csavar –, természetesen Android rendszert futtat.

iPhone X: kezdődjön a klónháború!

A LeaGoo egy kínai vállalat, többször írtunk már róluk, egyébként egy dinamikusan fejlődő cégről van szó sok saját ötlettel. Ez alól az S9 kivétel, hiszen a várható Galaxy S9 dizájnját kapta a maga Galaxy megjelenésével, a lekerekített, hajlított élekkel rendelkező kijelzővel, viszont minden más tekintetben valóban egyértelműen az iPhone X-et hozza. A hardveres részletek egyelőre nem ismertek, mindössze annyit lehet sejteni, hogy a dual hátlapi kamerák egyike telefotó lencsét kapott, a kijelző pedig 5.8 colos, 19.5:9 képarányú. Ahol a hátlapon az Apple logo lenne, oda egy ujjlenyomat-szkennert álmodott meg a LeaGoo, a bal felső némító gomb pedig nincs jelen, ezzel is csökkentve a támadás lehetőségét. Hogy tetszik?

iPhone X: kezdődjön a klónháború!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei