iPhone 8: műanyag, hajlított, OLED kijelző az új nagy dobás?

2016.12.19| 9to5Mac

A 2017 őszén bemutatkozó Apple iPhone 8 modellek várhatóan radikálisan különböznek majd az eddig megszokott készülékektől.

Ennek egyik oka, hogy akkor lesz az iPhone tíz éves, erre pedig valami igazán ütőssel készülnek az Apple háza táján. Az egyik az alumínium és üveg dizájn lecserélése lehet, a másik pedig a minden irányból hajlított OLED megjelenítő, amely műanyagból készülhet, szemben az eddig megszokott, igen sérülékeny üveggel.

A forrásunk információi szerint az Apple jövőre három modellel jelentkezik. Az egyik a csúcskategóriás, OLED megjelenítővel ellátott változat lesz, míg a másik kettő kevésbé radikális változtatásokon megy keresztül, így ők lehetnek az Apple iPhone 7s és az Apple iPhone 7s Plus. Az egyelőre nem tiszta, hogy az Apple miért vált műanyag, Samsung Display által gyártott OLED panelre az eddig megszokott, hajlított üveg megoldás helyett, hiszen ilyen található az Apple Watch és a jelenlegi iPhone 7 készülékeken is.

iPhone 8: műanyag, hajlított, OLED kijelző az új nagy dobás?

Korábban a KGI arról számolt be, hogy az iPhone 8-ba végre belekerül a méltatlanul évek óta kihagyott, gyári vezeték nélküli töltési lehetőség – legalábbis a vevő része, hiszen biztos, hogy a cég soha nem adja majd a telefonhoz a töltő-padot.



Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei