Több mint 6 ezer diák a Vodafone Digitális Iskolában

2016.03.24| Vodafone

Összesen 600 darab táblagépet vehettek át szerdán nyolc Csongrád megyei iskola tanárai és diákjai, ezzel lezárult a Vodafone Digitális Iskola Program első fázisa.

Az országszerte 25 iskolát érintő program keretében a vállalat összesen 1300 darab Vodafone Tab Speed LTE táblagépet adott át az iskoláknak, valamint ezután is díjmentesen biztosítja az eszközök oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet és finanszírozza az érintett több mint 6400 gyermek, valamint közel 700 pedagógus internetbiztonsági oktatását is.

„A Vodafone Digitális Iskola Program legfőbb célja a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése és a sok esetben hátrányos helyzetű fiatalok számára a digitális esélyegyenlőség megteremtése, mondta a rendezvényen Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. Mint elmondta: Nem informatikusokat képzünk, hanem abban kívánunk segíteni, hogy a gyermekek - a majdani pékek, buszvezetők, jogászok, önkormányzati vezetők, pedagógusok vagy épp állatorvosok - képessé váljanak tudatosan élni a technológia nyújtotta lehetőségekkel, ezáltal nagyobb esélyük legyen a továbbtanulásra és később a folyamatosan változó munkaerőpiacon való érvényesülésre.”

Több mint 6 ezer diák a Vodafone Digitális Iskolában

Marchhart Pál elmondta, hogy a Vodafone Digitális Iskola Program a Vodafone Magyarország Alapítvány legambiciózusabb programja. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2003-as alapítása óta közel 1,5 milliárd forintot fordított Magyarországon jó ügyek szolgálatára.

„Több fronton is igyekszünk megfelelni a mai élet kihívásainak, amit a Vodafone Digitális Iskola Programban való részvételünk is bizonyít.” - mondta Czunyiné Bertalan Judit, Digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos. „Fontos, hogy elősegítsük a gyermekek alapkészségeinek fejlődését és kulcskompetenciáik megerősödését. A jövő munkavállalói számára szinte minden területen elengedhetetlen a digitális írástudás és a digitális környezet intelligens használata, ezért indítottuk útnak az Okosportált is, amelyre folyamatosan kerülnek fel az egyes műveltségterületekhez tartozó tananyagok.” – tette hozzá a kormánybiztos.

„Az a szándékunk, hogy 21. századi oktatásban neveljük a gyermekeket és olyan kompetenciák elsajátításában is segítsük őket, amelyek esetenként számunkra is újak. Fontosnak tartjuk, hogy rendszerben gondolkozzunk és ez olyan távlatokat nyit meg, mint a Vodafone Digitális Iskola program, amely magában foglalja az infrastruktúra, a tartalom és a módszertan egységes fejlesztését”, mondta Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.

A Stanford Egyetem által kifejlesztett Komplex Instrukciós Program (KIP) célja az eltérő igényű és különféle szociális háttérrel rendelkező gyerekek együttnevelése, illetve a tanulmányi eredmények javulása. A KIP program révén a tanárok egy olyan, csoportmunka-szervezésen alapuló oktatási módszer szerint oktathatják a diákokat, amely nem csupán a tudásszint emelkedését, de a folyamatos sikerélményt is biztosítja a gyermekek számára.

A – jelenleg már 17 iskolában alkalmazott – KIP elterjesztését és működtetését immár hatodik esztendeje támogatja a Vodafone Magyarország Alapítvány. A program a most csatlakozó 8 Csongrád megyei iskolában a Vodafone Digitális Iskola Program keretében kerül bevezetésre és ezekben az iskolákban a pedagógusok KIP-es képzését is a Vodafone Magyarország Alapítvány finanszírozza.

A Vodafone Digitális Iskola Program megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, valamint szakmai partnerként az Együttható Egyesület vállalt szerepet. Utóbbi a pedagógusok internetbiztonsági képzését látja el, míg a diákokat a Vodafone munkatársai, önkéntes munka keretében oktatják az elkövetkező időszakban a biztonságos internetezésre.



Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei