Samsung Galaxy S7: chipgate probléma lesz?

2016.02.05| BGR

Tavaly õsszel több Apple iPhone 6s tulajdonos rögtön azzal szembesült egy összehasonlításnál, hogy nem egyforma két iPhone 6 tudása.

Az iPhone 6s-be ugyanis – bár névben mindegyik A9 chipset – valójában a Samsung és a TSMC is gyártott processzort. Úgy tûnt akkor, hogy ez utóbbi valamivel jobban teljesít annak ellenére, hogy papíron teljesen egyformák voltak. A dél-koreai gyártó évek óta kétféle SoC-ot használ csúcsmobiljaiba, így a Samsung Galaxy S7 és a Samsung Galaxy S7 edge egyaránt szintén kétféle megoldásban lesz elérhetõ, az egyik a saját fejlesztésû Samsung Exynos chipset lesz, a másik pedig a Qualcomm megoldása, ezek pedig nem fogják tudni ugyanazt nyújtani. A Galaxy S7-et már többféle változatban láthattunk benchmark teszteken az elmúlt hetekben, és egy sor úgy vizsgálat azt sugallja, hogy a Samsung Exynos 8890 felülmúlja a Snapdragon 820-at számos esetben.

Samsung Galaxy S7: chipgate probléma lesz?

A Phone Arena szerint az SM-930W8 a sárba tiporja az SMG930A-t a Geekbench többmagos tesztjein, egyedül az egymagos teszten jobb a Qualcomm processzora. A Snapdragon 820 1873 és 5946 pontot kapott, míg az Exynos 8890 SoC 2282 és 4979 pontot mondhat magáénak. Persze a szintetikus teszteken kapott pontszámok sokszor pont semmit sem jelentenek, a mindennapi használatot nem mutatják meg, valamint a tesztelt készülékek még prototípusok voltak, tehát a végleges változatokig sok minden módosulhat. Arra is nagy az esély, hogy valós használat esetén nem lehet majd különbséget tapasztalni a két processzor között.



Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei