Samsung GALAXY S 4 - társ a mindennapokban

2013.03.15| Samsung

A Samsung bemutatta a GALAXY S 4-et, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok figyelembe vételével alkottak meg.

A Samsung bemutatta a GALAXY S 4-et, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok figyelembe vételével alkottak meg. A GALAXY S 4 még karcsúbb és kecsesebb, mint elődei – tömege 130 g, míg vastagsága mindössze 7,9 mm –, mégis jóval több erőt rejt magában azoknál. A bevezetéskor két színben, fátyol feketében és zúzmara fehérben lesz kapható, de az év folyamán további színvariációk is várhatók. „A GALAXY S sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan a GALAXY S 4 képességeit is teljes egészében a felhasználói igények alapján terveztük meg. A felhasználók ösztönöztek minket arra, hogy egy még jobb okostelefont készítsünk, mi pedig a GALAXY S 4-gyel inspiráljuk őket arra, hogy még teljesebb életet éljenek” – mondta el Kunos Balázs, a Samsung mobil és IT üzletágának igazgatója.

Jelentőségteljes pillanatok

A GALAXY S 4 képes arra, hogy megörökítse tulajdonosai életének minden meghatározó pillanatát. A világ első Full HD Super AMOLED technológiájú, 5 hüvelykes képátlójú, 441 ppi képpont-sűrűségű kijelzője a lehető legjobb képminőséget nyújtja. A Samsung GALAXY S 4 strapabíró útitársa lesz a felhasználóknak a Corning új Gorilla Glass 3 kijelzőjének köszönhetően.

A 13 megapixeles hátlapi kamerával felszerelt GALAXY S 4 „Dual Camera” képessége révén az előlapi és a hátlapi kamera egyszerre tud fotózni vagy videózni, az elkészült felvételek pedig egyszerűen, 8 különböző módon egybefűzhetők, így a végeredmény magában foglalja a témát és a környezetét is. A „Dual Video Call” szintén a két kamera egyszerre történő használatán alapul: videohívás közben a telefon tulajdonosa magát és környezetét is megmutathatja beszélgetőpartnerének. Hasonlóan különleges a „Drama Shot” funkció, amellyel mozgó témáról gyönyörű time-lapse videók készíthetők egyszerűen, vagy a „Sound & Shot”, amely megőrzi a kép készítésekor hallható környezeti zenét és hangokat is, tökéletesen visszaidézve így a fotó készítésének körülményeit.

Ezek a jelentőségteljes pillanatok mostantól albumba is rendezhetők a „Story Album” funkciónak köszönhetően, amely automatikusan képes összegyűjteni egy-egy eseményhez kapcsolódó minden fotót és helyszínadatot. Ezek az albumok a Blurb-bel kötött együttműködésnek köszönhetően nem csak az interneten, hanem nyomtatott formában is élvezhetők.

Samsung GALAXY S 4 - társ a mindennapokban

Valódi kapcsolatok

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A Samsung GALAXY S 4 minden eddiginél többre értékeli az emberi kapcsolatokat. A „Group Play” lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül, Wi-Fi hozzáférési pont igénybe vétele nélkül összekapcsolódjanak a közelükben levők telefonjaival azért, hogy megosszanak vagy közösen hozzanak létre tartalmakat, illetve játsszanak egymással. A „Share Music” révén pedig egyazon szám játszható le több telefonon egyszerre. A GALAXY S 4 világszerte támogatja a leggyorsabb mobilinternetes szabványokat, azaz a HSPA+ 42 Mbps és a 4G LTE hálózatokat.

Könnyebb mindennapok

A felhasználók olyan okos megoldásokat keresnek, melyek segítségével leegyszerűsíthetik mindennapjaikat. A GALAXY S 4 arcokat, hangokat és mozdulatokat érzékelő funkciói is ezt a célt szolgálják.

  • A „Samsung Smart Pause” lehetővé teszi a kijelző tekintettel való irányítását. Ez azt jelenti, hogy az éppen nézett videó megáll, ha a felhasználó leveszi a szemét, majd folytatódik, ha újra odafigyel. A „Samsung Smart Scroll” segítségével a böngésző vagy az éppen olvasott levél görgethető a kijelző érintése nélkül, egyszerűen a szem és a csukló mozgatásával.
  • Az „Air View” segítségével bele lehet nézni egy emailbe, képbe vagy videóba, anélkül, hogy meg kellene nyitni azt – ehhez csupán az ujját kell az adott tartalom fölé tartania a felhasználónak. Az „Air Gesture” pedig lehetővé teszi a zeneszám váltását, a weboldal görgetését vagy egy hívás fogadását csupán egy csuklómozdulattal.
  • Az „S Voice Drive” autóvezetésre fejlesztett hangalapú irányítási rendszer: a kocsihoz Bluetooth-on csatlakoztatva a telefon automatikusan autóvezetési üzemmódba vált át. Ilyenkor a szövegeket beszéddé alakítja, így az üzenetek egyszerűen és biztonságosan meghallgathatók a kijelző használata nélkül is.
  • Az „Optical Reader” képes automatikusan felismerni szöveget, névjegyet vagy egy QR-kódot, és fordítást, tárcsázást vagy keresést hajt végre a felhasználó kívánsága szerint.
  • A „Samsung WatchON” révén a GALAXY S 4 a TV-t, a set-top boxot, a DVD lejátszót vagy a légkondicionálót is kezelni képes távirányítóvá alakítható át.

Egészségesebb élet

A GALAXY S 4 „S Health” alkalmazása a különböző beépített érzékelők segítségével a felhasználók egészségügyi állapotát is figyelemmel kíséri. Ezt étkezési napló, edzésnapló és alvásnapló egészíti ki, így a telefon valóban gondoskodik arról, hogy tulajdonosa minél fittebb maradjon. A szemek kímélése érdekében a „Samsung Adapt Display” a képernyőt, a hallás megóvására a „Samsung Adapt Sound” pedig a hangerőt optimalizálja. A Samsung GALAXY S 4 hazánkban várhatóan május elejétől lesz kapható.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei