Megjelent az Android Q első bétája

2019.03.19| XDA Developers
Címkék:

Android Q

,

béta

,

funkciók


Bár az Android 9 Pie rendszer is még gyerekcipőben jár, a fejlesztők már most a Q-n dolgoznak gőzerővel.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A Google múlt hét szerdán tette elérhetővé a fejlesztők számára az Android Q-t, amely a mobil platform következő főverziója lesz. Az új OS várhatóan csak ősszel debütál, ám már a májusi konferencián kiderül, milyen új funkciókat kapnak a felhasználók. Addig is nézzük, mit nyújt az első Q béta.

Ami biztos, hogy natívan támogatja a számítógépes jellegű használatot, éppen úgy, mint a Samsung Dex. Elég lesz a telefonhoz csatlakoztatni monitort, egeret és billentyűzetet, máris egy közel számítógép-szintű kezelést kaphatunk alap irodai funkciókkal.

A teljesség igénye nélkül itt a lista, amit várhatunk:

  • témázhatóság gyártói kezelőfelület nélkül
  • rendszerszintű sötét mód, erre 2014 óta várunk

Megjelent az Android Q első bétája

  • hangkimenet-váltó opció megjelenése média lejátszásakor a redőnyben
  • módosítható a felvillanó üzenetek és az azokra való reagálási idő is
  • az akkumulátor automatikusan a felhasználási szokásokat veszi figyelembe, hogy megnövelje az üzemidőt
  • az értesítési sávon megnézhető az akkumulátor lemerüléséig hátralévő idő

Megjelent az Android Q első bétája

  • a screenshotokban már felbukkan a notch és a lekerekített sarkok
  • beépített megoldással rögzíthető videó a telefon kijelzőjén történő eseményekről
  • automatikus válasz lehetőségek a redőnyben megjelenő értesítésekhez
  • megújult dizájnt kap a fájlkezelő, emellett szűrő is kerül bele a kereséshez

 

 

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei