Samsung Galaxy S7

Megjelent! Samsung Galaxy S7

2016.02.22

A nagyobbik dél-koreai gyártó tegnap este hét után lerántotta a leplet az elképesztően sokat pletykált és unalomig ismételt Samsung Galaxy s7 és Galaxy S7 edge modellekről a Mobile World Congressen!

Nem maradt itt sem túl sok újdonság, hiszen a Samsung Galaxy S7-ről is szinte mindent megtudhattunk már korábban. A készülék 5.1 colos megjelenítője QHD felbontású, a rendszer alatt a Snapdragon 820 processzor található, valamint 4 gigabájt RAM. A Samsung Galaxy S7-ben is megtalálható a 12 megapixeles kamera a különleges megoldással, valamint a microSD bővíthetőség. A Samsung Galaxy S7 esetében is odafigyelt a Samsung a növekedésre, hiszen 3000 mAh-s telep került a mindössze 7.9 mm vékony házba, az S7 összesen 152 grammot nyom a mérlegen.

A készülékház ez esetben is teljesíti az IP68 szabványt, tehát bizonyos ideig teljesen víz- és porálló. A Galaxy S7-ből sem maradt ki továbbá a bővíthetőség, a vezeték nélküli töltési támogatás, a hátlapihoz hasonlóan f/1.7 széles-látószögű rekesszel ellátott kamera szenzor. Adott az Always-On kijelző, amely szinte semmit sem fogyaszt. A megjelenítő kialakítását és méretét leszámítva gyakorlatilag a két telefon teljesen megegyezik.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Önnek mi a legfontosabb tényező telefon vásárlása esetén?


kamera minősége
memória nagysága
telefon mérete
kijelző minősége
meddig bírja az akku
ár - érték
jó márka legyen
egyéb



Korábbi szavazások eredményei