Még mindig nincs wireless Apple töltő

2018.07.09| Phone Arena
Címkék:

Apple

,

wireless

,

töltő


Az Apple AirPower nevű vezeték nélküli töltője talán szeptemberben érkezhet, egy évvel később, mint ahogy bejelentették.

Az Apple AirPower tavaly ősszel mutatkozott be az Apple iPhone 8 és az iPhone X modellekkel együtt. Először januári megjelenésről volt szó, ezt eltolták júniusra, ám most tovább tolták, ugyanis túlmelegedési problémák akadtak az első példányokkal. Az AirPower sokkal komplikáltabb a hagyományos Qi töltési technológiához képest, ugyanis gyakorlatilag a töltőpad egy butított iOS rendszert futtat, így tudja kezelni az áramellátást, az összetett áramköröket és kommunikál a rajta lévő iOS eszközzel, legyen szó Apple Watch vagy AirPodról akár, hiszen ezeket is képes lesz tölteni.

Akik ismerik Jony Ive munkásságát, nem lepődnek meg, hogy az Apple még több port eltávolítását tervezi a jövendő iKészülékekről, ebbe beletartozik a töltő is. Az ötlet az iPhone X fejlesztése során merült fel eredetileg, ám akkor nem lehetett megvalósítani a rendkívül lassú vezeték nélküli töltés miatt, ezért idéntől az iPhone-ok hivatalosan is gyorstölthetők lesznek már a gyári töltővel is.

Még mindig nincs wireless Apple töltő

Bár a termék nyilvánvalóan gyártási gondokkal küzd, a Bloomberg szerint már több mérnök is az AirPower-t használja a saját irodájában. Az AirPower különlegessége, hogy más Qi töltőkkel szemben teljesen mindegy, hova kerül a töltendő készülék a felületen, továbbá, hogy egyidejűleg több darab is tölthető.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Az AirPower az iPhone 8, az iPhone X, az AirPods egy még be nem mutatott wireless töltő tokjával, valamint az Apple Watch Series 3-mal fog működni. A gyártó arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy mennyibe kerül majd a különleges, vezeték nélküli, gyári Apple AirPower, tovább az sem egyértelmű, hogy hány készülék tölthető vele egyidőben, mi a helyzet az Apple Watch esetén azokkal a szíjakkal, amelyek nem teszik lehetővé az óra teljes felfekvését a töltő felületre.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei