Lebukott: Samsung Galaxy S IV specifikáció

2013.03.05| Phone Arena

Számos spekuláció kering az interneten a hamarosan bemutatásra kerülő Samsung Galaxy S IV tudásával kapcsolatban.

Számos spekuláció kering az interneten a hamarosan bemutatásra kerülő Samsung Galaxy S IV tudásával kapcsolatban. Bár több dolog egyértelmű, a processzor például nem. Mint ismeretes, a pletykák szerint a nagyobbik dél-koreai gyártó saját fejlesztésű Exynos processzora egyelőre nem váltotta be a reményeket, hiszen több probléma is akad vele, így kénytelen a cég a már bevált Snapdragon felé nyitni újra. Ez hozhatja azt a meglepetést, hogy a Galaxy S IV akár kétféle változaban is elérhető lesz a későbbiekben a piacon. Most az Antutu benchmark program képernyőmentését tudjuk megmutatni, ahol jól látható, hogy messze magasan túlteljesíti minden, jelenlegi friss csúcsmobilt is, legalábbis ami a „csíkokat” jelenti.

Az Antutu app-pal tesztelt Samsung Galaxy S IV-ben meglepő módon Exynos 5410 CPU található, mely magonként 1.8 gigahertzen ketyeg és összesen nyolc mag található benne (ebből négy képes ezen a maximum órajelen dolgozni, a másik négy az alacsonyabb igénybevételnél az akkumulátor üzemidőt kímélendő, kisebb órajelű). Ehhez a CPU-hoz egy PowerVR SGX 544MP grafikai gyorsítót társítottak, valamint Android 4.2 Jelly Bean rendszert. A modell egyébiránt biztos, hogy 5 colos, 1920×1080 pixel felbontású, HD kijelzőt kap, elérhető lesz természetesen a GPS, a Wi-fi, a Bluetooth, de feltehetően 13 és 2.1 megapixeles kamera, 2 gigabájt RAM és 16/32 gigabájt beépített tárhely is elérhető lesz.

Lebukott: Samsung Galaxy S IV specifikáció



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S IV letarolt mindent

A Samsung Galaxy S IV letarolt mindent

2013.03.28
| GSM Arena
A friss benchmark teszteken finoman szólva is lealázott minden konkurens modellt a Samsung idei nagyágyúja.
Nagyon jó lett a Samsung Galaxy S 4 akkumulátor tesztje

Nagyon jó lett a Samsung Galaxy S 4 akkumulátor tesztje

2013.03.27
| GSM Arena
A GSM Arena elkészítette a Samsung Galaxy S4 teljeskörű akkumulátor tesztjét.
10 perc alatt kész a wireless töltő

10 perc alatt kész a wireless töltő

2013.02.04
| XDA Developers
Egy kis kézügyess, pár perc és máris kész a házilagos vezeték nélküli töltési lehetőség a Samsung Galaxy S3-hoz.
A világ első Samsung Galaxy S IV videója!

A világ első Samsung Galaxy S IV videója!

2013.03.12
| GSM Arena
A nagyobbik dél-koreai gyártó csütörtökön bemutatásra kerülő idei csúcsmobilja videón látható!

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei