Késnek a nagyon várt Tizen mobilok

2013.07.03| BGR

A nagyobbik dél-koreai gyártó az Intellel együtt dolgozik régóta egy saját fejlesztésű mobil operációs rendszeren, a Tizenen.

A nagyobbik dél-koreai gyártó az Intellel együtt dolgozik régóta egy saját fejlesztésű mobil operációs rendszeren, a Tizenen. Az utolsó hírek szerint legkésőbb ebben a negyedévben be kellett volna mutatni az első Tizen telefonokat, ám a jelek szerint erre tovább kell várni, hiszen a Samsung úgy tájékoztatott, hogy hónapokkal eltolták a bejelentést. Az egyik ok talán az lehet, hogy a rendszer ökoszisztémát, tehát főként alkalmazásokat és az áruházat, a fejlesztési lehetőségeket felturbózzák, hogy izgalmasabb legyen mint a mostanság elérhető lehetőségek, új OS-ek. Elemzők szerint a Tizen igen sikeres lehet majd az ázsiai piacon, ahol a szolgáltatók már keresik az Android és az iOS helyetti alternatív platformokat. Az első Tizen telefon Redwood kódnéven ismert, ennek pedig két változata, a GT-i8800 és a GT-i8805 kerül majd piacra várhatóan, mindkettő HD kijelzővel, valamint Exynos 4412 processzorral, az egyik pedig LTE-támogatással. A Samsung mellett a japán Fujitsu és a NEC is tervezi az első Tizen modellt.

Késnek a nagyon várt Tizen mobilok

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei