Jövőre jön az iPhone SE 2

2019.10.07| GSM Arena
Címkék:

iPhone SE 2

,

pletyka


iPhone 8 dizájn, A13 chipset, ez lehet az Apple iPhone SE 2, amely létezéséről évek óta pletykálnak.

Az iPhone SE 2016-ban jelent meg, gyakorlatilag az iPhone 5s újra kiadása volt kisebb méretben, amikor is az iPhone-ok még 4.7 és 5.5 colos kijelzővel hódítottak. Az iPhone SE az iPhone 5 burkolatát kapta, ám tudásban, így kamerában is az iPhone 6s-t hozta, tehát jó alternatív volt azoknak, akik kifejezetten kis méretű okostelefont kerestek.

Az iPhone SE 2 érkezéséről immár 2.5 éve kerülnek elő újra és újra a pletykák, először már 2017 elején írtak róla, hogy a sikerre való tekintetre jön a 4 colos modell új verziója. Most azonban a megbízható Apple híreiről ismert Ming-Chi Kuo úgy tudja, 2020 első negyedévében valóban bemutatja a telefont az Apple, ez egyezik egy múlt heti, azonos adatokat tartalmazó, más forrásból származó híreszteléssel.

Jövőre jön az iPhone SE 2

A belépő szintű iPhone jóval olcsóbb lesz az iPhone 11-nél, hardveresen iPhone 8 burkolat, A13 processzor és 3 gigabájt RAM jellemzi. Ming-Chi szerint az Apple 2020-ban akár 30-40 milliót is eladhat ebből az egyetlen modellből. Az iPhone SE 2 lehetővé teheti a gyártó számára az iPhone 8 duó kiszervezését, ugyanis a mai napig számos felhasználó nem hajlandó a fizikai home gombról váltani. Ez azt is jelenti, hogy az SE 2 is ilyen gombbal kell érkezzen. Szerencsére az Apple a MacBookokon használja a Touch ID-t, így nem okoz fejtörést a megoldás. Jelenleg a legolcsóbb az Apple iPhone 8, amit újonnan meg lehet vásárolni, ezt válthatja az Apple iPhone SE utódja.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei