Jobban járnak a Vodások mostantól

2017.09.21| Vodafone

Egy évre csökkenő hűségidő: jól járnak a Vodafone ügyfelek.

2017. október 24-én lép életbe a törvényi szabályozás, mely szerint határozott időtartamú, készülékvásárlást nem tartalmazó lakossági előfizetői szerződés legfeljebb 12 hónapos hűségidővel köthető meg a korábbi 24 hónap helyett. A Vodafone a hivatalos hatálybalépést megelőzve már 2017. szeptember 18-tól lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel kössenek új szerződéseket vagy hosszabbítsák meglévő előfizetéseiket.

A Vodafone számára kiemelten fontos az ügyfelek elégedettsége. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy 2017 júliusában és augusztusában is rekord magasan a Vodafone-t választók voltak a legelégedettebbek, 14 százalékponttal megelőzve a második helyen álló szolgáltatót. Annak érdekében, hogy ezt a pozitív véleményt hosszú távon fenn tudja tartani, a szolgáltató több mint egy hónappal az előírt határidő előtt elérhetővé teszi lakossági ügyfeleinek az egy éves hűségidejű szerződéseket.

Az elektronikus hírközlési törvény 2017. október 24-én életbe lépő módosítása szerint a kizárólag SIM-kártyára vonatkozó előfizetésekhez 24 hónap helyett csupán 12 hónap (határozott) hűségidő társítható. A változás – mely a készülékvásárlást tartalmazó szerződéseket nem érinti – az összes lakossági, flotta és mobilnet tarifával már rendelkező és szerződést hosszabbító, vagy új havidíjas előfizetést kötő ügyfélre vonatkozik. A szabályozás részét képezi továbbá az is, hogy a határozott idejű szerződés lejáratát megelőző 90 napon belül az ügyfeleket legalább három alkalommal értesíteni kell a szerződés lejártának dátumáról, valamint a korábbi tarifájának megfelelő új ajánlatról.

Jobban járnak a Vodások mostantól

A határozott idejű előfizetői szerződés lejártát követően a szolgáltató az ügyfél kérésére díjmentesen köteles biztosítani a szerződéshez kapcsolódó készülék hálózati zárjának feloldását. Az október 24-től lejáró, határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe lépő új, határozatlan idejű szerződés havidíja nem lehet magasabb a határozott időben alkalmazott, készülékvásárlást nem tartalmazó havidíjnál, az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételek pedig nem lehetnek az előfizetőre nézve hátrányosabbak a korábbinál.

Meglévő szerződések hűségidejét a változás nem érinti, új szerződések esetén viszont a Vodafone ügyfelei már több mint egy hónappal a hivatalos hatálybalépés előtt, szeptember 18-tól élhetnek a törvény biztosította előnyökkel és a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel köthetnek új szerződéseket vagy hosszabbíthatják meg meglévő előfizetéseiket. Így a jelenlegi 2 éves, kizárólag SIM kártyát tartalmazó tarifák szeptember 18-tól változatlan áron 1 éves hűségidővel is megvásárolhatók. Az új törvény hang- és adatalapú lakossági tarifákra egyaránt vonatkozik, a készülékvásárlást tartalmazó szerződéseket azonban nem érinti.

 

 

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei