Horror a Galaxy Fold kijelző cseréje

2019.10.09| Phone Arena

Nem kell a fél veséjüket eladni azon Samsung Galaxy Fold mobil tulajdonosoknak, akik véletlenül összetörik az összehajtható kijelzős mobilt.

A Fold bejelentése után elsőként tesztelők kapták meg a mobilt tesztelni, ám akkor csúnyán elvérzett különféle kijelző problémák miatt. Ekkor visszahívták a modellt, kiküszöbölték a hibákat és már a nagyközönség számára is elérhető. Az egyik fő ok az volt, hogy nem tájékoztatták a tesztelőket kellőképpen, hogy a védőfóliának látszó réteg a megjelenítőhöz tartozik, nem lehúzható – sajnos de, épp ez volt a gond –, a végleges Foldnál már nem lesz ezzel gond.

Ezen kívül megoldották a csuklópántnál a hajtogatás miatt keletkezett résbe kerülő por gondját is. Az általánossá vált problémáknak esélyt sem adva kiadta a „Caring about…”, avagy a Gondoskodás videót. Itt tippeket ad arra, hogyan ne szedjük szét a telefon megjelenítőjét és hogyan érdemes óvatosan kinyitni a kétezer dolláros okostelefont.

Annak ellenére, hogy a Fold rugalmas kijelzője az okostelefonok világában a legdrágább a maga 600 dollárjával, ezzel csak az iPhone 11 Pro Max hátlap cseréje tud versenyezni, arányaiban mégsem annyira vészes a helyzet. A vállalat egyszeri 149 dolláros csere díjat számol fel az idén megvásárolt Galaxy Foldokra.

Összehasonlításként, a Samsung Galaxy Note 10+ QHD felbontású AMOLED panelje 279 dollárba kerül, az Apple iPhone 11 Pro Max megjelenítőjét 329 dollárért adják. Még durvább a különbség az egyébként elképesztően olcsó kijelző cseréiről ismert OnePlus esetében, a OnePlus 7T-ét 154 dollárért cserélik futárral együtt oda-vissza, cakkpakk.

Horror a Galaxy Fold kijelző cseréje

 

 

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei