iphone

És ha Kína tiltja ki az iPhone-okat?

2019.05.27
Címkék:

iphone

,

kina


A Huawei ügy miatt elmérgesedő amerikai-kínai viszony hatásait az Apple pénztárcája is megérezheti

A Huawei ügy világszerte felborzolta a kedélyeket, és ugyan a kínai cég most kapott egy kis haladékot – három hónapot – az amerikai kormánytól, továbbra sem túl fényes a helyzete. Egyrészt a felmentés nem vonatkozik mindenre, másrészt három hónap múlva sem feltétlenül lesznek felkészülve arra, hogy a világ legjelentősebb chipgyártói, technológia fejlesztéssel foglalkozó cégei és a Google Androidja is hátat fordít nekik. Igaz, az amerikai-kínai kereskedelmi háború fordítva is működhet, és sokan nem tartják elképzelhetetlennek, hogy Kína a Huawei ügyre válaszul kitilthatja az Apple-t.

De hogyan hatna mindez az amerikai cégre? Ők nem veszítenék el az iOS-t, és a partnereiket sem, ám a kínai piac bukása az elemzők szerint azért így is épp elég fájdalmas lehet.

A tények:

  • Ha Kína nem is tiltja ki az iPhone-t, a helyiek nemzeti érzelme és sértődöttsége miatt az Apple bevételei 3-5%-kal, míg részvényeik értéke 6%-kal csökkenhet
  • Teljes tiltás esetén az amerikai vállalat bebukja a kínai piacon értékesített évi 43 millió iPhone-ot és 45-50 milliárd dollárt, ami teljes bevételük 17-19%-át jelenti
  • A tiltást az Apple részvényeit is megrengeti, ami akár 30%-os csökkenést is jelenthet

Egyelőre azonban Kína nem jelezte, hogy be akarná tiltani az iPhone-ok értékesítését és gyártását, sőt maga a piac sem tartja túl valószínűnek ezt a lépést. Ezzel együtt hallani arról, hogy az Apple már vizsgálja, hogyan tudná még a közeljövőben a gyártói részlegeit Kínából Indiába költöztetni.

A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Ön használ digitális asszisztenst?


Igen, Google Asszisztens-t
Igen, Cortana-t
Igen, Siri-t
Igen, Bixby-t
Igen, Blackberry Assitant-et
Igen, Hound-ot
Nem, de tervezem
Nem, és nem is tervezem



Korábbi szavazások eredményei