Dual kamerát kaphat a OnePlus 5

2017.04.26| Phone Arena

A friss pletykák szerint dual hátlapi kamerával és hátlapi ujjlenyomat-olvasó nélkül érkezik az új OnePlus csúcsmobil.

A milliók által várt készülék egyre többeket foglalkoztat. Szerkesztőségünk tagjait leginkább azért, mert van OnePlus 3 a „családban” és a sok várható újdonság mellett eléggé félünk a képernyő felbontásának növelésétől. Remélhetőleg állítható lesz és nem megy majd a nagyobb felbontás az üzemidő rovására. Feltehetően már kevesebb mint két hónap van hátra a OnePlus hivatalos bejelentéséig. Egyelőre javarészt a jobb kameráról és a szintén továbbfejlesztett processzorról szólnak a hírek, azonban az új hír, méghozzá az India Today Tech-től, hogy a hátlapi kamera dual megoldást kap, ahogy napjaink legtöbb csúcskészüléke. Az alábbi „fotókat” az indiai oldal állítólag olyan forrásból kapta, aki már látta is élőben a prototípust működni.



Dual kamerát kaphat a OnePlus 5 Ami a várható tudást illeti, 5.5 colos kijelző (pont mint a OnePlus 3-nál), ismeretlen felbontás, Snapdragon 835 chipset, 6 gigabájt RAM (ez is maradt), valamint 64 vagy 128 gigabájt belső tárhely képzelhető el. Ami a dizájnt illeti, nagyjából szintén marad a OnePlus a 3-nál megismert megoldásnál, a legérdekesebb talán a hátlapi antenna csíkok eltűnése, melyet a 3T-nél láthattunk. Ahogy tehát eddig emltettük, még semmi sem biztos, egyelőre várni kell júniusig a bejelentésig arra, hogyan is néz ki és mit is tud majd a OnePlus 5.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Adategyeztetés online a Vodafone-nál

Adategyeztetés online a Vodafone-nál

2017.06.07
| Vodafone
Már a Vodafone-nál is elérhető a prepaid SIM kártyák online adategyeztetése
Előrendelésben 8 ezer forint az új Xiaomi okosóra

Előrendelésben 8 ezer forint az új Xiaomi okosóra

2019.12.31
| (x)
A Xiaomi Haylou LS01 a legújabb az ár-érték arányban kiemelkedő ajánlatok közül. Ki ne akarna 8 ezerért szuper órát?
Gyors és soron kívüli mobiljavítás a Telmesternél

Gyors és soron kívüli mobiljavítás a Telmesternél

2011.02.17
Gond van a mobiloddal és nagyon gyorsan kellene megjavítani? A Telmester a Telefonguru háttér szervize!

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei