Csúszkás mobil érkezett: Xiaomi Mi Mix 3

2018.10.25| Phone Arena

A régi csúszkás mobilokat idézi a Xiaomi Mi Mix 3, a gyártó legújabb zászlóshajója.

Hivatalosan is megjelent végre a Mi Mix 3, 93 százalék képernyő-burkolat aránnyal, akár tíz gigabájt RAM-mal és 5G hálózati előkészítéssel. A nagy notch őrületben, amit leginkább az Apple váltott ki – hiába előzte meg a Sharp és az Essential Phone bőven – a Xiaomi nem kíván a legjobb telefonja esetében részt venni. Már amikor még csak pletyka szinten létezett a Mix 3, tudni lehetett, hogy a kijelző és a burkolat aránya 90 százalék felett lesz, ebben segít a csúszkás megoldás. Notch helyett ugyanis a kamerákat és egyéb érzékelőket a cég elrejtette a hátlapba. Egy régi érzés, egy kis csúsztatás, egy biztos kattanás, hogy a helyére kerültek a dolgok, ezt is kapják a felhasználók.

A mechanika mágneses, a tesztelések során mintegy háromszázezerszer próbálták ki és akkor is hibátlanul működött. Az elégedett érzéshez ötféle hangból lehet választani, de a csúszka különböző funkciókra is képes, például felvehető vele telefon vagy alkalmazás is indítható.

A Xiaomi Mi Mix 3 burkolata 7000 szériás alumíniumból készült, a hátlap kerámia. Háromféle színből, Jade Green, Sapphire Blue és Onxy Black lehet választani, egyedül a 10 gigabájt RAM-mal ellátott limitált széria választható Forbidden City Palace Museum kiadásban.

Tudás tekintetében szinte mindent megtudtunk már korábban és azokat teljesíti is a 2018-as, utolsó negyedéves Xiaomi csúcsmobil. Snapdragon 845 chipset, 6/8/10 gigabájt RAM, akár 256 gigabájt tárhely. Az átlagosnak mondható 3200 mAh-s akkumulátor gyors- és vezeték nélküli töltésre is képes, extraként gyárilag 10 wattos töltőfejjel érkezik a Mi Mix 3.

A kijelző 6.4 colos, fHD+ felbontással és OLED panellel rendelkezik, az Always-on-display opció sem maradt ki. A hátlapon két kamera található, mindkettő 12 megapixel felbontású. A fő optika Dual Pixel autofókusszal felvértezett, míg párja teleobjektív és kétszeres „optikai” zoommal ellátott. Természetesen jelen van a mesterséges intelligencia a jelenet felismerésnél, a kamu portré effektnél. A már említett csúszkát eltolva bukkan elő a hátlapba integrálva a 24 megapixeles fő szelfi kamera és mellett a 2 megapixeles kiegészítő szenzor a portré módhoz.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Az iparágban először a Xiaomi Mi Mix 3 mutatkozott be opcionálisan 10 gigabájt RAM-mal és 5G hálózati támogatással, ez utóbbi 2019 elején debütál, bár hogy hazánkban mikor lesz elérhető, erre vonatkozóan még nincsenek pontos információk.

A Mi Mix 3 előrendelhető már most 475 dolláros áron Kínában, ennyiért az alap, 6/128 gigabájtos modellt adják. A 8/256 gigabájtosért 575, míg a 10 gigabájtosért 720 dollárt kell kicsengetni. A nemzetközi piacon 20-30 százalékkal magasabb árra lehet számítani. Az első szállítmányok november 1-jén érkeznek az előrendelőknek.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Xiaomi Mi Mix 3 akcióban

Xiaomi Mi Mix 3 akcióban

2019.01.07
| (x)
Húsz százalék kedvezménnyel vásárolható meg a kínai gyártó nemrég piacra került modellje, a Xiaomi Mi Mix 3.
Xiaomi csúcsok a porondon

Xiaomi csúcsok a porondon

2019.12.12
| (x)
Szereted a kiváló ár-érték arányú mobilokat? Hogy állsz a Xiaomihoz?
Dual csúszkás kamerát hoz a Mi Mix 3

Dual csúszkás kamerát hoz a Mi Mix 3

2018.10.24
| GSM Arena
A Xiaomi Mi Mix 3 a régi idők emlékére dual slider kamerával érkezik.
Samsung Galaxy S10: 12 GB RAM-mal

Samsung Galaxy S10: 12 GB RAM-mal

2018.10.26
| Phone Arena
A Samsung Galaxy S10-ből készül egy brutál tudású verzió 5G-vel.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei