Biztosan Android O-t kapnak a Nokiák

2017.06.02| GSM Arena

A HMD Global megerősítette, hogy a jelenleg piacon lévő modellek megkapják az Android O operációs rendszert.

A kínaiak kezébe került Nokia márkából a 6-os darabot már jó ideje meg lehet vásárolni Kínában és nemrég már Európában is elérhető. Hozzávették a Nokia 5 és a Nokia 3 okostelefont is és a HMD Global ígéretet tett arra, hogy amint lehet, kiadják rájuk az Android 8 O OS-t. A Google jelenleg még nem mutatta be teljesen az új verziót, mindössze a Google I/O-n tett egy bejelentést májusban, a fejlesztők azonban már hosszú hónapok óta fejlesztik és már a hivatalos béták is letölthetők a hozzáértők számára.

Biztosan Android O-t kapnak a Nokiák

Az Android O várhatóan 2017 harmadik negyedévétől lesz elérhető, szeptember-október magasságában minden gyártó számára OEM verzióban. A HMD-nek nem lesz túl nehéz dolga és nem tart majd sokáig kiadni a saját változatot, ugyanis szinte teljesen gyári OS-sel dobják a Nokiákat piacra.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei