A Samsung igazgatója bízik a Fold megjelenésében

2019.07.02| Sammobile

Bár hosszú hetek óta hallgatnak róla, úgy tűnik, hogy a Samsung a háttérben folyamatosan teszteli a hajlítható mobilt.

Idén áprilisban a világ első hajlítható telefonjaként mutatták be a Samsung Galaxy Foldot, amelynek sikerében olyannyira bíztak, hogy a cég azonnal szétküldött rengeteg mobilt az újságíróknak és tesztelőknek. Ez azonban nem bizonyult jó ötletnek, a kiküldött tesztkészülékek jelentős része ugyanis pillanatok alatt tönkrement, így a készülék ugyan valóban rivaldafénybe került, de nem éppen úgy, ahogy a dél-koreai vállalat szerette volna.

A Samsung azonnal lépett, lefújta az áprilisi, majd a későbbre tolt megjelenési dátumot is átalakítás címszó alatt, a nagyobb shopok pedig idővel visszaadták az előrendelők pénzét. Sokan így már arról pletykáltak, hogy a Samsung az átalakítás helyett inkább szép csendben elássa a hajlítható mobilt, ám mivel időközben a Huawei is előrukkolt a saját bejelentésével, úgy tűnik, nem léphetnek hátra.

A Samsung igazgatója bízik a Fold megjelenésében

Hosszú idő után pedig az első pozitív hírek is megérkeztek a Foldról, a Samsung vezérigazgatója ugyanis egyértelműen megerősítette, hogy a telefon meg fog jelenni, ám arra már nem volt hajlandó válaszolni, hogy mikor. Az viszont biztos, hogy a dél-koreai cég több ezer tesztkészüléket nyüstöl jelenleg is, és meglehet végül teljesen átépítették a hajlítható mobilt a gyors amortizáció elkerülése miatt.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei