A Note 9 előrendelés felülmúlta az S9-ét

2018.08.21| SamMobile

A Samsung Galaxy Note 9-et már most többen rendelték elő, mint a Galaxy S9 szériát.

A dél-koreai gyártó szolgáltatóknál és kiskereskedelmi partnereinél előrendelt Note 9 miatt nem kell szégyenkezni, az összesített lista valóban úgy néz ki, ahogy azt el is lehet várni. A hír azért érdekes, mert 2018-ban először a Galaxy S széria nem fogy úgy, mint korábban és az eladási adatok azóta is stagnálnak, nem sikerült a Galaxy S8 sikerét sem utolérni, még a hazai, dél-koreai rajongótábort is hidegen hagyta javarészt a valóban apróbb módosításokat kapott S9 és S9+.

A Samsung a legfrissebb negyedéves jelentésében elismerte, a mobil üzletág bevételei a Galaxy S9-ek miatt igen gyengére sikerültek. Másfelől a Galaxy Note 9 valódi előrelépést jelent az elődhöz képest, hiszen az új funkciók között megtalálható a még okosabb, Bluetooth-képes S Pen, 512 gigabájt háttértár opció, valamint a masszív, 4000 mAh-s akkumulátor is.

A Note 9 előrendelés felülmúlta az S9-ét

Az egyik koreai szolgáltató számolt be arról, hogy a Note 9 előrendelései felülmúlták a Galaxy S9-ekét mintegy 30-50 százalékkal, ez a Note 8 tavalyi számainak mintegy 80 százalékának felel meg. A Note család rajongói nagyon várták már az újdonságot, hiszen a Note 7 anno hatalmas bukás volt és a modell teljes visszavonása után nem is érkezett belőle másik változat a Note 8-ig. A Galaxy Note 9 előrendelései Dél-Koreában tegnap fejeződtek be, a vásárlók augusztus 24-én kapják meg, akárcsak hazánkban.

 

 

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei