37 millió Windows Phone rendszerű Nokia mobil fogyhat idén

2012.01.12| Into Mobile

Jó éve lehet a finn gyártónak, ha bejön a számítása a Windows Phone rendszerrel kiadott készülékekkel kapcsolatban.

Jó éve lehet a finn gyártónak, ha bejön a számítása a Windows Phone rendszerrel kiadott készülékekkel kapcsolatban. A Morgan Stanley elemzőcég úgy gondolja, 2012-ben akár 37 millió WP telefont is eladhat a Nokia, ez a szám pedig akár 64 millióra is nőhet 2013-ban. Bár most még kissé optimistának tűnnek ezek a számok, de tény, hogy a Nokia magasra tette a mércét a Nokia Lumia 800, a Nokia Lumia 900 és a belépő szintű Nokia Lumia 710 telefonokkal, valamint ehhez igen komoly marketinget is csatolnak, nem is beszélve az agresszív árazásról a biztos siker reményében.

37 millió Windows Phone rendszerű Nokia mobil fogyhat idén

Abban mindenesetre egyetérthetünk, hogy a Nokia a Microsofttal karöltve nem véletlen reménykedik a sikerben, hiszen két régi és igen nagy cég összefogásáról van szó. Az egyetlen nehézséget az amerikai piac jelenti majd, mivel a Nokia évek óta szinte egyáltalán nem volt jelen, itt a Google és az Apple uralkodik a mobil operációs rendszerekkel.

37 millió Windows Phone rendszerű Nokia mobil fogyhat idén



További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei