Ericsson

2019-ben jön az 5G, akár kell, akár nem

2019.03.01

Az Ericsson 2019-ben világszerte elindítja az 5G szolgáltatást – jelentette ki Börje Ekholm az MWC 2019-en.

Az Ericsson elnök-vezérigazgatója, Börje Ekholm beszédében elmondta, hogy az Ericsson 2019-ben világszerte elindítja az 5G szolgáltatást. Az MWC 2019 kiállítás újságírók és elemzők előtt tartott nyitóbeszédében Börje Ekholm hangsúlyozta, hogy az 5G egy kritikus fontosságú nemzeti infrastruktúra, mely az új technológia korai átvevői számára komoly előnyöket biztosít. „2019-ben tényleg elindítjuk az 5G szolgáltatást világszerte” – jelentette ki.

Az Ericsson eddig hivatalosan 10 szolgáltató társasággal kötött és jelentett be 5G megállapodásokat és 42 szándéknyilatkozatot írt alá. A társaság már jelenleg is dolgozik az 5G hálózatok telepítésén világszerte: az Egyesült Államokban, Európában, Ázsiában és Ausztráliában. Azt ígérte, hogy a jövőben további bejelentésekre lehet számítani. „A fogyasztók és a vállalkozások várják az 5G-t. Az Ericsson ConsumerLab kutatásai és előrejelzései szerint, az okostelefon használók egyharmada azonnal vagy legkésőbb hat hónapon belül olyan szolgáltatóra fog váltani, amely 5G-re áll át. Jelenleg az USA és Ázsia vezet az 5G fejlesztések terén.” – mondta Börje Ekholm.

Ekholm arról is beszélt, hogy az 5G kereskedelmi megjelenésének első haszonélvezői a mobil-szélessáv felhasználók lesznek, akik élvezhetik a hatalmas és költséghatékony kapacitásnövekedés előnyeit, új alkalmazásokat használhatnak a kiterjesztett és virtuális valóság terén, egyebek mellett játékoknál és sportközvetítéseknél. 

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az 5G nem csak lakossági fogyasztók számára hoz majd újat, hanem átalakítja az ipari internet világát is – példaként említve a mobil-robotika és elektromos, önvezető autók terén már folyamatban levő együttműködéseket. Ekholm emlékeztetett arra, hogy az Ericsson Radio System hardvere már 2015 óta 5G kompatibilis, és 5G NR (New Radio) célra is felhasználható távoli szoftverinstallálással. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ericsson eddig több mint 3 millió 5G kompatibilis rádiót szállított le világszerte ügyfeleinek. Az Ericsson partnerei megelőzhetik versenytársaikat az 5G szolgáltatások terén a társaság által kínált, egyedi spektrum-megosztási, közös maghálózati és dinamikus automatizálási megoldások révén.

„Az Ericsson egyedi Spectrum Sharing megoldása a legköltséghatékonyabb mód az 5G bevezetésére, mely akár azonnali országos lefedettséget biztosíthat” – mondta. „Ugyanazon a spektrumon dinamikusan tudjuk a 4G és 5G forgalmat kezelni. Sokan azt mondták, hogy lehetetlen ilyen spektrum-megosztást megvalósítani. Tévedtek! A spektrum-megosztási funkcióval ügyfeleinknek komoly versenyelőnyt biztosíthatunk az 5G terén.”

Ekholm bejelentette, hogy az Ericsson tervei között szerepel a Kathrein mobilhálózati antenna és szűrő üzletágának megvásárlása. A tranzakcióval jelentősen javulhat a társaság pozíciója az aktív és passzív antennák terén. Az Ericsson további, mintegy 4 000 magasan képzett munkavállalóval bővíti K+F, gyártási és értékesítési csapatát több mint 20 helyszínen, többek közt Németországban, Romániában, Mexikóban és Kínában.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
    Mobiltelefonok az Árukeresőn »

    KERESÉS

    TELEFONOK GYORSLISTA

    Márka :

    Tipus :


    HÍRLEVÉL

    Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


    Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

    SZAVAZÁS

    Ön használ digitális asszisztenst?


    Igen, Google Asszisztens-t
    Igen, Cortana-t
    Igen, Siri-t
    Igen, Bixby-t
    Igen, Blackberry Assitant-et
    Igen, Hound-ot
    Nem, de tervezem
    Nem, és nem is tervezem



    Korábbi szavazások eredményei