11 millió akksit cserélt az Apple

2019.01.16| 9to5Mac

A korábbi 1-2 millióhoz képest 2018-ban 11 millió akkumulátort kellett cserélnie az Apple-nek.

Tim Cook tartott egy megbeszélést az Apple dolgozókkal, ahol számos fontos részletre fény derült, adta hírül John Gruber a Daring Fireballtól, aki egy pletykásabb munkatárstól kapta az információt. Ezen a tavalyi évet felölelő beszámolón hangzott el Tim Cooktól, hogy az Apple 11 millió telepet cserélt az érintett iPhone-okon 2018-ban, amelyek részt vehettek a 29 dolláros csereprogramban.

A 11 millió önmagában nem mond sokat, úgy viszont már ige, ha eláruljuk, egy átlagos évben ezzel szemben 1-2 millió akkumulátor kerül csak cserére. Az nem volt előre egyértelmű a bevezetéskor, hogy milyen hatással lesz a program az ősszel megjelent iPhone-ok eladására, ám mára látható, és meg is magyarázza a tavalyi év utolsó igen gyenge negyedévét, hogy emiatt több millió felhasználó boldog a régebbi készülékével és annak teljesítményével, így egyelőre nem érzik szükségét az egyébként is gyengén muzsikáló 2018-as széria – iPhone XR, iPhone XS, iPhone XS Max – modellek megvásárlásának.

11 millió akksit cserélt az Apple

A csereprogram oka az volt, hogy 2017-ben kiderült, a gyártó szándékosan lassítja le minden egyes frissítéssel a régebbi, már nem acélos akkumulátorral rendelkező modelleket, hogy új iPhone vásárlására ösztönözze őket. A méretes botrányt enyhítendő vezették be a 29 dolláros telep csere akciót, amely tavaly ért véget.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei