Okostelefont szeretnék vásárolni, de még nem döntöttem. Melyek az előnyei és a hátrányai az Androidnak?


A legnépszerűbb mobilos operációs rendszer erényekkel és hibákkal is fel lett szerelve.

Az Androidos készülékek előnye és hátránya az iOS-szel szemben maga a nyíltabb rendszer és a rendkívül széles készülékválaszték. Tucatnyi márka készít ugyanis Android rendszerrel mobilt, melyek jelentősen eltérnek egymástól a hardveres felszereltségükben és gyakran még a szoftveres optimalizáltságban is. A lazább hardverigények miatt ugyanakkor előfordulhat, hogy két hasonló képességű, de eltérő márkájú telefonon elindítva ugyanazt a programot eltérést tapasztalunk, hiszen míg az egyiken tökéletesen, a másikon hibásan fut az alkalmazás. Ennek oka, hogy bár a Google próbálja segíteni a fejlesztőket, ám a rengeteg féle és fajta hardverelem miatt a cégek jelentős része nem tudja minden márka készülékén letesztelni a fejlesztésüket, így előfordulhatnak hibák. Ezért nem ritka, hogy a Google Play-re látszólag használhatatlan szoftverek kerülnek fel, ugyanakkor az itteni áruházban található meg a legtöbb alkalmazás, azaz, ha egy nem működik, valószínűleg tucatnyi klónjával lehet még kísérletezni. Sőt, gyakorlatilag minden PC-n ismert és kedvelt program elérhető Android alá is, a fájlkezelőktől kezdve egészen a videólejátszó programokig, így nincs szükség arra, hogy a vásárlás után ismeretlen alkalmazások között kelljen megkeresni az ideális darabot. A nyílt rendszer miatt pedig jobban személyre szabhatóak a telefonok is, sőt rootolás segítségével például akár a hardverek teljesítményét is lehet szabályozni, persze csak saját felelősségre. Az Androidos készülék többféle árkategóriában is elérhetőek, ezért jól használható okostelefon már az iPhone árának töredékéért is található. A vásárlásnál viszont nem árt alaposan utánaolvasni az adott mobilnak, mert még a legnépszerűbb márkák esetében is előfordul, hogy egy széria a hardveres felszereltségéhez képest gyenge teljesítményt nyújt, esetleg valamilyen gyári hibával rendelkezik.

Előnyök:

  • Rengeteg féle és fajta készülék többféle árkategóriában
  • A leginkább személyre szabható okosmobilok
  • A legtöbb alkalmazás Android alatt érhető el, melyek jó részének van ingyenes verziója is

Hátrányok:

  • A rengeteg különböző hardverelem miatt kevésbé optimalizált, mint az iPhone
  • Hibás, használhatatlan alkalmazások az áruházban

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei