iOS


Az Apple forradalmi mobilos rendszere, ami nélkül talán még mindig a Nokiákat nyomkodnánk unalmunkban.

Az iOS az Apple mobilokra, táblagépekre kifejlesztett zárt operációs rendszere, amelyet 2007-ben mutattak be a nagyközönségnek. Mivel az iOS volt az első olyan rendszer, ami látványosan prezentálta az akkoriban még gyakorlatilag ismeretlen okostelefonok képességeit, így komoly hatása volt az új kategória megjelenésében és annak fejlesztési irányában. Sokkal szigorúbb hardveres és szoftveres követelményekkel rendelkezik, mint például az Android, ennek köszönhetően maga a telefon és a rajta futó programok is rendkívül megbízhatóan működnek. Az erős hardveres követelmények miatt az iOS-t futtató készülékek drágábbak és általában elismertebbek, mint a konkurensek, a szigorú szabályok miatt pedig az Androidnál ritkább, hogy a hivatalos áruházból hibásan működő alkalmazást tölt le valaki. Az operációs rendszert az Apple folyamatosan fejleszti, így időről-időre új funkciókkal és jobb teljesítménnyel rendelkező verziók jelennek meg belőle. A platform központi áruháza az iTunes, ahonnan többszázezer ingyenes, illetve fizetős alkalmazás telepíthető. Az iOS az Android után a második legelelterjedtebb mobilos operációs rendszer az okostelefonokon.

apple_ipad_logo_20140401


Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei