Nyerj! Tízezer dollárral ösztönzi a Samsung a Tizen fejlesztését

2016.11.14| Samsung

A program tovább erősíti a Tizen ökoszisztémáját, és kilenc hónapon át 10 000 USD összeggel jutalmazza a 100 legtöbbször letöltött Tizen-alapú mobilalkalmazást.

A Samsung elindítja Tizen-alapú mobilalkalmazás-fejlesztést ösztönző programját. Ez a vállalat első kezdeményezése, amely a Tizen globális fejlesztői közösségének támogatását és a mobilalkalmazások ökoszisztémájának bővítését célozza. A fejlesztők a Tizen-alapú applikációk beküldésével 10 000 USD-t vagy még nagyobb összeget is nyerhetnek. „A Tizen platform elkötelezett vezetőjeként arra törekszünk, hogy bővítsük és fejlesszünk a Tizen ökoszisztémát” – nyilatkozta Woncheol Chai, a Samsung Electronics Mobilkommunikációs üzletágának globális termékmenedzser-alelnöke. – „Az új ösztönző programmal segíteni szeretnénk a fejlesztőknek a legjobb mobilalkalmazások létrehozásában a Tizen közösség számára, és, hogy még jobb mobilélményt nyújtsanak az ügyfeleknek.”

Nyerj! Tízezer dollárral ösztönzi a Samsung a Tizen fejlesztését

Az új program 2017 februárjától 2017 októberéig tart, és Tizen-alapú mobilalkalmazások - például játékok, közösségi és életviteli alkalmazások - fejlesztői jelentkezhetek rá. A programra előzetesen regisztrált és a Tizen áruházból legtöbbször letöltött 100 alkalmazás mindegyike minden hónapban 10 000 USD értékű jutalomban részesül.*

Versenybe szállhatnak a Tizen áruházban jelenleg is elérhető és az új alkalmazások is. A részvételhez a fejlesztők az incentive.tizenstore.com webhelyen kell, hogy regisztrálják applikációjukat. 2017 januárjától lehet jelentkezni a programba. A nyertesek értesítésére 2017. március 10-től 2017. november 10-ig minden hónap 10. napján kerül sor.

Az programot a NASSCOM játékfejlesztési konferencián, India legnagyobb játékfejlesztői összejövetelén ismertették. További részletek a Tizen OS webhelyen érhetők el. A Tizen fejlesztői mobilhirdetések útján, az InMobi Ad szoftverfejlesztői készlet (SDK) segítségével bevételhez is juthatnak alkalmazásaikból. Az SDK-t a fejlesztők a developer.tizen.org webhelyen tekinthetik át és tölthetik le.

* Abban az esetben, ha két alkalmazás azonos letöltési számot ér el, akkor a korábban regisztrált alkalmazás nyeri el a 10 000 USD összegű díjat.



Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei