Nokia: egyre olcsóbb Windows Phone mobilok várhatók

2012.06.15| Slashphone

A finn gyártó nem eshet még egyszer abba a hibába, amibe jópár évvel ezelőtt és ami miatt elveszítette presztízsét, valamint amiért lekörözte számos más cég.

A finn gyártó nem eshet még egyszer abba a hibába, amibe jópár évvel ezelőtt és ami miatt elveszítette presztízsét, valamint amiért lekörözte számos más cég. Ez az ok nem volt más, minthogy elérték a csúcsot és onnan nem voltak hajlandók komoly újításokba fogni akár az operációs rendszerek, akár a tudás terén, míg a konkurencia ezt igencsak komolyan vette. Stephen Elop, a Nokia elnöke egy tegnapi konferencián elárulta, egyre agresszívebben próbálják bevenni az olcsó okostelefonok piacát, hiszen a Google az Androiddal előttük jár, márpedig a felhasználók jelentős része nagyon olcsón szeretne okostelefont vásárolni. Első körben az egyébként sem vészes árú Nokia Lumia 610 ára alá szeretnének menni, később pedig jóval olcsóbban is kínálhatnak majd Windows Phone rendszerrel szerelt Nokia mobilt, de ez még a jövő titka.

Nokia: egyre olcsóbb Windows Phone mobilok várhatók

Szóba jöhet még a régóta pletykált Meltemi megjelenése is, ez a cég abszolút belépő szintű mobil operációs rendszereként debütálhat, bár a létezésről nem adott a Nokia sem megerősítést, sem cáfolatot, egyszerűen nem kommentálják a pletykákat. Persze az is elképzelhető, hogy mint a MeeGo, ez sem kerül soha szériagyártásban lévő készülékekre, hanem elkönyvelik zsákutcának és tovább viszik inkább az S40-et mint az új Asha mobiloknál.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

2026.05.18
| 9to5Mac
Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.
Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

2026.05.04
| Phone Arena
Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei