Nem lesz több symbianos Samsung!

2009.11.10
Címkék:

A Samsung visszavesz a Windows Mobile rendszerû telefonokból, ezzel együtt hamarosan megszünteti a Symbianos modellek fejlesztését.  

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A Samsung visszavesz a Windows Mobile rendszerû telefonokból, ezzel együtt hamarosan megszünteti a Symbianos modellek fejlesztését. Meglepõ fordulat következik a nagyobbik dél-koreai gyártónál, hiszen a HMC Investment Securities értesülései szerint a Samsung erõsen átalakítja az általa használt operációs rendszerek rangsorát.

Míg 2008-ban a Samsung okostelefonok 90%-án Windows Mobile, a maradék 10%-on pedig Symbian futott, addig 2009 elsõ felére már az Android is helyet kért magának a WinMo kárára, 2010-ben pedig az androidos mobilok aránya várhatóan majdnem megháromszorozódik szintén a WinMo és a Symbian legnagyobb bánatára, valamint elõtérbe kerül egy ismeretlen OS, amely feltehetõen a ma bejelentett bada lesz.

Nem lesz több symbianos Samsung!

A HMC szerint 2011-ben már egyáltalán nem készít a Samsung Symbian OS-sel mobilt, amely azért is furcsa, mivel a gyártó a Symbian Foundation alapító tagja, 2012-re pedig az ismeretlen OS (bada) fut majd a Samsung okosmobilok felén; a maradék 50%-on pedig felesben osztozik a Windows Mobile és az Android.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

2026.05.18
| 9to5Mac
Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.
Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

2026.05.04
| Phone Arena
Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei