Megvan, mennyibe kerül a OnePlus5

2017.06.01| Xiaomi Today
Címkék:

OnePlus

,

OnePlus 5


Nem lesz túl olcsó a kínai gyártó idei csúcsmobilja, a konkurenciánál jóval többe kerül sajnos.

Ahogy azt ma megtudtuk, június 15-én mutathatja be a OnePlus az 5-ös nevet kapott modellt. A OnePlus 3/3T utódjáról teljesen biztosra mindössze pár apróság vehető, de szerencsére csak néhány napot kell aludni, hogy leleplezzék. A OnePlus 5 egyértelműen a Xiaomi Mi 6 konkurenciája szeretne lenni – többek között – a Snapdragon 835 chipsettel.

Míg a OnePlus 3T azonban kifejezetten olcsónak számított, addig lényegesen drágább árcédulát kaphat az utód, méghozzá az előd 396 dolláros árával szemben itt 440 dollár várható. Ez persze egy csúcsmobilért nagyjából félárnak számít, de ne felejtsük el, hogy hazájában a Xiaomi Mi 6 átszámítva 363 dollárt kóstál mindössze és ott nagyon szeretik a hazai termékeket.

Megvan, mennyibe kerül a OnePlus5

A pletykák szerint a OnePlus 5 a biztosra vehető processzor mellett 5.5 colos, full HD felbontású kijelzővel, 6 vagy 8 gigabájt RAM-mal, dual hátlapi kamerával, home gombba épített ujjlenyomat-olvasóval, egy 4000 mAh-s akkumulátorral, gyárilag Android 7.1.1 Nougat rendszerrel és számos más új funkcióval érkezhet. Különlegessége, hogy a benchmark teszteket a Samsung Galaxy S8+-nál is jobban teljesített. Némi kérdést joggal vet fel az, hogy a Qualcomm bevallottan gyártási nehézségekkel küzd a Snapdragon 835 kapcsán és nem tudnak eleget legyártani belőle. Márpedig a Samsung viszi és több más gyártó is, a Xiaomi ezért sem merte bevállalni a Mi 6-hoz.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei