Mégsem megy annyira a Galaxy S8?

2017.07.12| Phone Arena

Elemzők szerint a Samsung Galaxy S8 kevésbé fogy jól mint elődje, a Samsung Galaxy S7.

A Samsung Galaxy S8 a széria egyik legradikálisabban módosított modellje volt az elődökhöz képest, mind külső, mind belső szempontjából. Éppen ezért meglepő a koreai elemzők jelentése, miszerint az S8 eladásai lényegesen lassabban haladnak mint tavaly a Galaxy S7-é volt. A számok azonban kissé ellentmondásosak. Az első három héten ugyanis a Samsung arról számolt be, hogy tízmillió új mobilt szállított le, a The Bell híradása csak 9.8 milliót említenek az első két hónapban, ezzel szemben a Samsung Galaxy S7 12 millió példányszámban került értékesítésre.

Innen jött a hír, hogy az S8 húsz százalékkal rosszabban teljesít az S7-nél, viszont az is igaz, hogy a Samsung által megadott tízmilliós szám a Samsung Galaxy S8 és S8+ együttesét jelenti, amelyet leszállítottak a kereskedőknek, de nem a ténylegesen eladott modelleket számolja.

Mégsem megy annyira a Galaxy S8?

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Amikor a The Bell elemzői különvették csak a Galaxy S8 és a Galaxy S7 eladásokat az első két hónapra vetítve, kiderült, hogy az S8 sokkal kisebb számban fogyott. Az elemzők szerint a Galaxy S8 lassuló értékesítési adatainak oka az egyre több és jobb konkurencia a kategóriában, valamint a féláron szinte ugyanilyen tudást biztosító kínai gyártók modelljei. A Samsung hivatalosan megtagadta a pontos számok kiadását, csak annyit fűztek ehhez, hogy az S8 eladási mennyisége hasonló az S7-hez.

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei