Ma a világon először: AR élő beszélgetés

2017.04.20| Telekom

A Telekom ma egy interaktív zenei appot is elindított, The Lenz néven, Gorillaz koncert Budapesten!

A következő időszakban a Telekom Electronic Beats és a Gorillaz együttműködésének eredményeképpen a legmodernebb technológia segítségével válik valósággá a Gorillaz virtuális világa Európa-szerte. A Gorillaz új, Humanz című albumának londoni élő premierje folytatásaként a Telekom Electronic Beats újabb premiert jelentett be: a virtuális zenekar első, AR technológia segítségével megvalósuló élő beszélgetését kizárólag az Electronic Beats YouTube csatornáján közvetítik április 20-án 16 órakor (CET időzóna szerint). A BBC Radio csatornán, DJ MistaJam műsorában az együttes rajongói Murdoc-tól és 2D-től hallhatnak az új albumról, a szerencsésebbek pedig élőben kérdéseket is tehetnek fel a két zenei legendának.

A virtuális zenekar első interjújának élő közvetítését – amely fontos lépés egy  teljesen virtuális koncert megvalósulása felé - a Gorillaz basszistája, Murdoc Niccals a következőképpen harangozta be: “Készüljetek az évszázad online eseményére - velem, Murdoc Niccals-szal és az élőben kapcsolt közönséggel! Köszönhetően a nagyokosoknak,  a zenerajongóknak és a Telekom Electronic Beats-es bajtársainknak, a kanapén heverészve élőben nézhettek engem és 2D-t, és bármilyen kérdést feltehettek nekünk. Vagy csak simán elmondhatjátok, hogy mennyire imádtok. De persze csak ízlésesen, ok?”

Ma a világon először: AR élő beszélgetés

A Gorillazzal létrejött partneri együttműködés következő lépéseként a Telekom Electronic Beats új, The Lenz elnevezésű applikációja, amely összeköti a zene világát a virtuális valósággal, a mai napon válik elérhetővé. Ez az ingyenesen letölthető alkalmazás bármelyik magenta színű felületet – mint például az Electronic Beats logó – virtuális portállá változtatja, melyen keresztül exkluzív Gorillaz tartalmat lehet megtekinteni. Ez az innovatív AR alkalmazás az együttest teljesen új dimenzióban mutatja meg, a felhasználók többek között betekinthetnek a Gorillaz házba is, ahol az együttes tagjai - Murdoc Niccals, Russel Hobbs, 2D és Noodle – laknak, illetve exkluzív videó tartalmakat is láthatnak. Az elkövetkezendő hetek során egyre több tartalommal találkozhatnak a rajongók, a Telekom technológiája segítségével közelebb kerülhetnek az együtteshez, mint korábban bármikor.

A The Lenz App kiválóan példázza, hogy a mobiltechnológiában rejlő lehetőségek hogyan képesek új távlatokat nyitni a zene világában” - mondta Wolfgang Kampbartold, a Deutsche Telekom nemzetközi marketingkommunikációért felelős alelnöke. “Az olyan innovatív AR alkalmazások, mint ez az applikáció, lehetőséget nyújtanak új, korábban sosem tapasztalt élmények átélésére, a rajongók korábban elképzelhetetlen módon és mélységben kaphatnak betekintést kedvenceik életébe.”

Ma a világon először: AR élő beszélgetés

A Telekom Electronic Beats és a Gorillaz közötti partneri együttműködés eredményeként júniusban négy Telekom Electronic Beats koncertet is rendeznek Európában: Varsóban június 14-én, Budapesten június 16-án, Katowicében június 18-án, Kölnben pedig június 20-án találkozhatnak a rajongók kedvenceikkel. 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei