Microsoft Lumia 550

Lumia 550: negyvenezerért okostelefont!

2015.10.07

A Microsoft tegnap este hivatalosan is lerántotta a leplet három új okostelefonról, egy okos karkötőről és egy tabletről.

Az újdonságok között a legolcsóbb a Microsoft Lumia 550, amely ára és ennek megfelelően szerényebb tudása ellenére Windows 10 operációs rendszerrel érkezik. A cég folytatja a Lumia 500-as széria hagyományait, így szolid tudás mellé alacsony árat párosít, tehát a Lumia 550 a decemberi megjelenéskor az Egyesült Államokban 139 dollárba kerül majd, így az egyik legolcsóbb Windows 10 Mobile rendszerű okostelefon lesz. Európában várhatóan 40-50 ezer forint között lehet megvásárolni.

A belépő szintű készülék kompakt méretű, 4.7 colos kijelzője 720p felbontást kapott, ez 315ppi pixelsűrűséget jelent. A négymagos Snapdragon 210 processzor 1.1 gigahertzes maximális órajelen tud dolgozni, valamint támogatja az LTE hálózatokat. A SoC-hoz 1 gigabájt RAM tartozik, amely az OS-hez elegendő, a beépített 8 gigabájtos tárhely pedig igény szerint bővíthető, maximum 200 gigabájtos microSD kártyával. Kamera tekintetében egy öt megapixeles hátlapi és egy két megapixeles előlapi szenzort kapott a Microsoft Lumia 550, a hátlapihoz LED vaku is tartozik. Az akkumulátor 2100 mAh-s és támogatja a gyorstöltést. A modell 141.9 gramm tömegű és 136.1 × 67.8 × 9.9 mm méretekkel rendelkezik.

Többen jogosan jegyezték meg, hogy az olcsóbb Microsoft Lumia 640 akcióban jobb vétel lesz, hiszen IPS kijelzőt, ClearBlack technológiát, Gorilla Glass 3 karcvédelmet kap és még vékonyabb is az újdonságnál, ráadásul mindezt nagyobb akkumulátorral teszi. A chipsetre is panaszt hallani a bejelentés után a jelenlegi felhasználóktól, bár a Snapdragon 210 processzor ugyan nem sokkal gyengébb a 400-asnál és érdemes azt is figyelembe venni, hogy itt a Windows 10 Mobile rendszert és nem az Androidot kell kiszolgálni.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

SZAVAZÁS

Idén nyáron megszűntek a roamingdíjak az EU-n belül. Ön már kipróbálta?


igen, és probléma nélkül működött
igen, de voltak technikai problémáim
Nem



Korábbi szavazások eredményei