Kétszer annyi S8 fogy mint S7 tavaly

2017.05.31| SamMobile

A gyártó megerősítette, hogy a Samsung Galaxy S8 modellek lényegesen jobban fogynak mint az előd.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A Galaxy S8 és S+ idén március 29-n mutatkoztak be, majd nem egészen egy hónap múlva, április 21-én piacra is kerültek, hazánkban április 28 óta, tehát egy bő hónapja vásárolhatók meg. Az első visszajelzések a felhasználóktól ennyi idő alatt túlteljesítették a cég várt adatait is. A Samsung számára életbevágó volt, hogy hogyan fogadja a nagyközönség a Samsung Galaxy Note 7 „kirobbanó” sikere, majd bukása után a Galaxy széria új tagjait és nincs ok aggodalomra. Már az előrendeléseknél rekordot döntöttek, ám ez nem jelentett semmit.

Kétszer annyi S8 fogy mint S7 tavaly

Az viszont annál inkább, hogy a Galaxy S8-ak azóta is kétszer olyan jól fogynak mint tavaly a Galaxy S7 modellek. Csak hazájában, Dél-Koreában már több mint egymillió példány fogyott a Samsung Galaxy S8-ból. A Galaxy S6 anno 75, a Galaxy S7 74 nap alatt érte el az egymilliós rekordot, ezzel szemben feleennyi idő alatt teljesített az S8. Ezzel együtt az új modellek már több mint tízmillió példányban fogytak a megjelenés óta.

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei