Ezért lesz szuper a Galaxy S8 kamerája

2017.03.31| GSM Arena

A gyártó fontos részleteket közölt a Samsung Galaxy S8 és S8+ kamerájáról.

Már a tavalyi Samsung Galaxy S7 duónál is megtalálható volt az a 12 megapixeles kamera, amit most az utódok megkaptak. Természetesen nem egy az egyben ugyanaz, fejlesztettek jócskán rajta. Egyrészt sokat számít az okosabb kamera szoftver, másrészt az újabb Exynos processzor. A frissítés egyik újdonsága a multi-frame képkészítés, amely nem tesz mást, minthogy a telefon egyszerre három fotót készít és azokból rak össze egyet, így biztosítva élesebb és még zajmentesebb képet. Ez a technika alkalmazható a digitalis zoom használatakor is, ráadásul a Samsung azt állítja, hogy annyira gyors, hogy a felhasználó észre sem veszi ezt az apró “trükköt”.

Ezért lesz szuper a Galaxy S8 kamerája

Újdonság még a filterek és matricák megjelenése, hiszen a mai, közösségi platformra épülő világban elengedhetetlenek ezek. Összesen tizenhat szűrő, harmincnégy matrica és ötven bélyeg/vízjel található a szoftverben. A szelfi kamera arcfelismerő funkcióval is rendelkezik, ennek megfelelően itt is használhatók a vicces matricák.

Ezért lesz szuper a Galaxy S8 kamerája

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A fejlesztés során további jó hír az egykezes használatot megkönnyítő rész, ugyanis egyszerű húzásokkal lehet számos funkciót elérni. Jobbra húzáskor a módok, balra a filterek jelennek meg, fel- vagy lehúzásnál pedig vált a készülék az előlapi és a hátlapi kamera között.

Ezért lesz szuper a Galaxy S8 kamerája

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei