CES 2014: íme a teljes Samsung Galaxy Tab Pro család (videókkal)

2014.01.07| Phone Arena

A nagyobbik dél-koreai gyártó tegnap este bejelentette a Tab Pro család három tagját, így három új táblagép kerül a cég portfóliójába.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

nagyobbik dél-koreai gyártó tegnap este bejelentette a Tab Pro család három tagját, így három új táblagép kerül a cég portfóliójába. A három újdonság érdekessége, hogy alig különböznek egymástól, mindössze a kijelző, a RAM, a burkolat mérete, a tömeg és az akkumulátor kapacitása különbözik. Akár a 8.4, akár a 10.1 vagy a 12.2 colos megjelenítőről beszélünk, mindegyik esetében 1600×2560 pixel felbontásról van szó, a belső tárhely 16 vagy 32 gigabájt, a 12.2 colos esetében pedig 32/64 gigabájt várható. Egyezik a kamera is, a hátlapi 8 megapixeles autofókusszal és LED vakuval felszerelt, míg az előlapi egy két megapixeles szenzor.

A trió ugyanúgy kétféle chipsettel felszerelt mint a Samsung csúcsmodellek mindegyike, így az LTE-s verziókban a 2.3 gigahertzes Snapdragon 800 CPU, míg a 3G-s változatokban a Samsung Exynos 5420-as, 1.9 gigaherztes, nyolcmagos chipset dolgozik. Egy későbbi frissítésben állítólag a gyártó megoldja, hogy ne kétszer négy mag dolgozzon felváltva, hanem valódi nyolcmagosként is szolgálatot tudjon teljesíteni a három Samsung Galaxy Tab Pro táblagép. A Tab Pro 8.4 és a Tab Pro 10.1 két gigabájt RAM-ot kapott, a Tab Pro 12.2 3 gigabájt RAM-mal büszkélkedhet. Az akkumulátorokat tekintve 4800, 8220 és 9500 mAh-s erőforrásokról beszélhetünk.

CES 2014: íme a teljes Samsung Galaxy Tab Pro család (videókkal)

További információ az alkalmazásokról és szolgáltatásokról:

  • Bitcasa: A Bitcasa lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy digitális tartalmaikat saját, biztonságos „felhőjükben” tárolják, osszák meg, másolják, és streameljék. A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO tálagépek felhasználói világszerte ingyen meghosszabbíthatják három hónappal a Bitcasa prémium előfizetésüket (egy terabájtnyi tárterület) aktiváláskor.
  • Bloomberg Businessweek+: Globális üzleti hírek és a piaci trendek legfrissebb elemzései exkluzív tartalmakkal és interaktív funkciókkal kiegészítve. A Bloomberg Businessweek+ kifejezetten az S Pen funkcióra lett optimalizálva. A Samsung Galaxy NotePRO felhasználóknak egyszerűen csak a címre kell mutatniuk az S Pennel, és máris belenézhetnek a cikkbe.
  • Blurb: A felhasználó általi szerkesztést szolgáló Blurb platform lehetővé teszi a Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek vásárlói számára, hogy jó minőségű fotóalbumokat hozzanak létre a Samsung által előtelepített Story Album app segítségével, amely a Samsung Galaxy S 4 mobiltelefonon is elérhető. A most bejelentett Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek nagyméretű és nagy felbontású képernyője megkönnyíti a képek digitális vagy nyomtatott fotóalbumokba való rendezését. Minden felhasználó automatikusan 5 dollár kedvezményt kap az első vásárlásából.
  • Cisco WebEx Meetings: A Samsung Galaxy táblagépek főoldalán is megtalálható Cisco WebEx Meetings mobile app segítségével minden korábbinál egyszerűbben bonyolíthatók le webes konferenciák, ígyy egyszerű és költséghatékony módját kínálja a valós idejű közös munkavégzésnek és megbeszéléseknek. A Samsung Galaxy táblagépei speciális funkciókat is kínálnak a képernyő megosztásához, valamint a telefonhívások WebEx megbeszéléssé történő kiterjesztéséhez, illetve a telefonkönyvből kiválasztott megbeszélés kezdeményezéséhez.
  • Dropbox: A Dropbox emberek millióinak életét és munkáját könnyíti meg annak lehetővé tételével, hogy dokumentumaikat, fotóikat és videóikat bárhonnan egy helyre gyűjthetik, és könnyen megoszthatják. A szolgáltatást több mint 200 millió ember és 4 millió vállalkozás használja, és naponta 1 milliárd fájlt mentenek el segítségével. A Dropbox 50 GB-nyi tárhelyet kínál két évig az új Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek tulajdonosainak.
  • EasilyDo Pro for Tablet: Az EasilyDo egy a felhasználót tehermentesítendő app, amely előre emlékeztet a születésnapokra, ellenőrzi a forgalmat, értesítést küld a rossz időről, nyomon követi a küldeményeket, karban tartja a telefonkönyvet és még sok egyebet!
  • Evernote: Az alkalmazás segít a felhasználóknak abban, hogy még hatékonyabban dolgozhassanak és élhessenek, s hogy azonnal rögzíthessék, valamint előhívhassák a fontos információkat. A gondolatoktól és ötletektől kezdve egészen a munkadokumentumokig és inspirációs pillanatfelvételekig, az Evernote automatikusan szinkronba hozza az összes lényeges, több készüléken tárolt jegyzetet.
  • Hancom Office: A Hancom Office for Android nevű alkalmazást asztali gépet használók számára tervezték, barátságos funkciókkal a kezdők, és professzionális funkciókkal a haladó felhasználók számára. A még jobb kompatibilitást kínáló, és számos dokumentum formátumot támogató Hancom Office for Android használatával a Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO felhasználók teljes mértékig megtapasztalhatják az intelligens munkakörnyezet előnyeit.
  • LinkedIn: 200 országban és térségben regisztrált 259 millió tagjával a LinkedIn a világ legnagyobb professzionális közösségi hálózata. Mobil felhasználói kapcsolatban maradhatnak ismerőseikkel, felfedezhetik maguknak az iparági folyamatokat, és megoszthatják szakértelmüket. A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO tulajdonosok három hónapos prémium tagsághoz juthatnak hozzá ingyen.
  • LIVESPORT.TV: A LIVESPORT az élő prémium sportközvetítések digitális platformokra specializálódott hivatalos szolgáltatója. Prémium online sportcsatornák olyan hálózata ez, amely a világ legjobb sportversenyeit közvetíti.
  • NY Times: A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO felhasználók mindig naprakészek lehetnek a híreket illetően, ha a NY Timest olvassák a táblagépük nagy felbontású kijelzőjén.
  • Oxford Advanced Learner’s A-Z: Az ingyenesen letölthető Oxford Advanced Learner's Dictionaryt több mint 35 millió ember használja. A felhasználók megkapják az alkalmazás audio tartalom nélküli ingyenes verzióját, aminek segítségével könnyen hozzáférnek több mint 180 000 angol szóhoz, kifejezéshez és azok jelentéséhez.
  • Remote PC: A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO felhasználók gond nélkül hozzáférhetnek, és vezérelhetik az otthoni vagy irodai asztali számítógépüket Wi-Fi, 3G vagy LTE kapcsolaton keresztül, s így távolról is használhatják kedvenc programjaikat, valamint módosíthatják és elmenthetik fájljaikat, ezzel is biztosítva, hogy út közben is folytathassák, amit elkezdtek. A felhasználók hozzáférnek az egérhez, a billentyűzethez (funkciógombokkal és gyorsbillentyű-parancsokkal együtt), a multimédiás alkalmazásokhoz, a prezentációkhoz, valamint a rendszer be- és kikapcsoló parancsaihoz is.
  • Sketchbook Pro: A legnépszerűbb mobil rajz- és festőalkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy bármit létrehozzanak az egyszerű vázlatoktól kezdve az igazi mesterművekig. A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek felhasználói a SketchBook for Galaxy és az S Pen segítségével szabadjára engedhetik kreativitásukat, és készüléküket az új ötletek tárházává alakíthatják.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei